Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Először is nem szándékozom más fórumon elküldeni Önnek levelemet, mert feltételezem, hogy figyelemmel kíséri blogomat, enélkül ugyanis nagyon hiányos képet alkotna a magyar belpolitikáról. Persze ez a kijelentés sem múlja felül túlértékelés terén az agóniáját élő Népszaváét, amely a magyarországi köztársaság megmentőjeként eseng tízezer új előfizetőért. Már-már fontolgattam, hogy én legyek az egyik, ha nem is a drámai önajánlás, de a mindennapi jókedv miatt, amikor a lapban megjelent az Önhöz intézett levél, melyet néhány - folyamatosan önnön fontosságtudatából élő -, sosem volt honfitársunk írt alá, kérve, hozza vissza közénk a demokráciát, amely a nemzeti kormánnyal megingott.

Nos, tisztelt Asszonyom, sajnálattal közlöm, hogy a Tom Lantos Intézet megnyitásán - egyéb elfoglaltságom miatt - nem leszek jelen. Azt azonban még nehezebb szívvel tudatom Önnel, hogy a demokratikus rendet féltő levél aláírói az Ön személyét használják fel súlytalanságukból némi kapaszkodónak, mert neveik már feledésbe merültek, többségüket nekem is egy kereső oldalon kellett azonosítanom: kik is voltak ezek az emberek valaha? Hm. Valaha se... Azaz mindig is annak a népakarat szerinti változásnak voltak az ellenségei, amely mellett hazánk lakossága legutóbb kétharmados többséggel voksolt. Vannak, akik a népet a démosztól féltik, pedig a kettő ugyanaz.

Úgyhogy Tisztelt Asszonyom, érezze jól magát Magyarországon, vigye el példaértékű hírünket az Egyesült Államokba, és itt tartózkodása során ne szegje kedvét a pánikkeltéssel még egyszer feltűnni vágyók hada. Na, ők aztán ott lesznek a megnyitó ünnepségen, ebben nem kételkedem. Meg is értem, egy ilyen jeles intézmény megnyitóján úgy illik, hogy sokan legyenek.

Tisztelettel: Pajor András - magánemberként

Szabad-e nekünk egyáltalán sikeresnek lennünk akár, ha kísérletező lépéseken keresztül is? Törvényszerű-e, hogy minden nemzetmentő próbálkozásnak már szárba szökkenésekor tövestől kell kitörnie, a hitetlenség epéjét fecskendezve a felültethető lelkekbe?

Megfontoltam Dsida Jenő szavait:

Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi "de".

(Psalmus Hungaricus)

Legyen így, de magyar-e, aki magyarul rombolja a magyar nyelvet és lelket, például azzal, hogy úgysincs kiút a veremből, hazug, aki ezzel hiteget, próbálkozik, adjuk át magunkat a történelem kegyetlen világkohójának?

Az uniós elnökség – mondják – sikeres volt, úgy legyen, de megszabadulnunk tőle nagyobb fellélegzés, mint a természeti csapások legyőzése. Végre foglalkozhatunk magunkkal. A nem-magyarok tapsolnak, az ellenségek hangoskodásán, de erőlködnek, hogy a jött-ment szektákat a magyar lélek teljes jogú részévé avassa egy nemzeti kormány. A hittan térnyerése fékezi a tömegmanipuláció, a fogyasztói rabszolgatartó társadalom esélyét. A cigánykérdés orvoslásának teljes egészében a magyarságra hárított feladata ismét kollektív bűnt zúdíthat a nyakunkba, a mérgező élelmiszerek megadóztatása pedig a gyógyszerkonszern gyilkos ellenszenvét és a Kárpát-medencei népességszabályozási terv lelassítását jelentheti, ejnye, mi ez a széllel szembeni lázadozás?

Ez, kedves Velem Érzők, a megmaradás egyetlen receptje, apró ellenállásainkat és kőről-kőre illesztésünket szívósan folytatni a mindennapokban. Itt tehát nincsen alku – aki bűnös, az is magyar, de aki nem magyar, az nem magyar, és – Dsida szavaival – itt sincsen semmi „de”.

 Prohászka Ottokár

Jézus Szívének szeretete főleg az Eucharistiában

Szeretni annyit tesz, mint szívünkkel és érzékeinkkel valaki felé fordulni. Szívvel és lélekkel feléje törni, rajta függni, benne elmerülni. Annyit tesz, mint a dolgokat a szeretett lénynek lelkén át nézni, Szívével érezni, minden látásban, minden megérzésben vele egyesülni, vele azonosulni. Az Énekek Énekében a vőlegényről mondja a szentírás – és az egyházatyák e helyet a Megváltóra vonatkoztatják: – ,,Íme, falunk mögött áll ő, nézve az ablakon, nézdelve a rostélyon át.” (Énekek Éneke 2,9) A rácsozott ablakot mint belső megvilágosodást értelmezhetjük, mint megismerést, mint fogalmakat, melyeken át az Üdvözítővel kapcsolatba lépünk. Szeretete e szakadásokon, e hasadásokon át nyúl a lélekbe, hogy magát nekünk adja és vi-szontszeretetünket fogadja. Neki, akit „falaink mögött látunk,” Neki kell szívünk csarnokaiba bebocsáttatást adnunk. Fel kell ismernünk, át kell ölelnünk, hogy bennünk éljen és bennünket egészen önmagává változtasson. Így nézni, adni, fogadni annyi, mint szeretni. Az abstrakciónak itt kevés tere van. Szerepe a fonálé, melyre a cukorkristályok ülnek. Egy ilyen kis vékony fonálra, egészen kicsiny ismeretsugárra, felgyűlhet lelkünk minden édessége, istenszerelmünk minden melege, megindulása. Milyen határtalanul jó a léleknek, ha ezt elérte! Milyen szegény, ha ezt nélkülöznie kell!

…

Lelkünk bonyolult szükségletek egész világát rejtegeti. Felvevő képessége rendkívül sokszoros és sokféle. Nem elég az értelem igényeit szem előtt tartanunk, azt is meg kell adnunk a léleknek, ami a szeretetre alkotott szívnek kijár. Az emberi hangulatjáték tele van váratlan ugrásokkal. A lélek néha oly tágnak sejti magát, mintha Isten és a Mindenség megférne benne. Máskor vágya oly kizárólagos, hogy belemerül és nem akar tudni semmi másról. Majd nyitott, mint a síkság és tártan fogadja a seregek vonulását, majd bizalmas otthonhoz hasonló, hol csak a legszorosabb hozzátartozóink laknak. A közvetlen, a kizárólagos egyedüllétnek szükségletét főleg Istennel szemben érzi. Szeretni akarja, mint egyetlen szerelmesét, birtokolni akarja, be akar telni vele, meg akar nyugodni benne. Hazavágyik bele, s míg oda nem jutott nincsen pihenése. A legszentebb Szentség e parancsoló vágyódásnak teljesedése. Az alkotta meg, aki az emberszívet. Az mérte ki a benne áradó végtelen szeretetet, aki az emberi lélek vágyainak megrajzolta medreit. E fehér Hostia előtt lecsillapodik a lélek emésztő nyugtalansága, e Hostia tekintetébe merülve, a maga isteni elemében otthon érzi magát a lélek.

Urunk, gyönyörű és felemelő ünnepek után vagyunk. Megváltásunk titkait megrendülten éltük át. Jézus az irántad való engedelmességből szenvedett és halt meg üdvösségünkért. Ötven napunk volt örülni a feltámadás valóságának és hogy mindez személyes reménnyé is váljon számunkra, kiárasztottad ránk Szentlelkedet. Mennyei Atyánk, Megváltó Fiú és megszentelő Szentlélek, Szentháromság egy Isten, a mai ünnepen egyszerre szeretnénk hálát adni mindezért és imádni Téged, Istenünk, mint Szentháromságot. Köszönjük, hogy legmélyebb titkaidba beavatsz bennünket Urunk, és tudjuk, hogy ezt is üdvösségünkért, a hitben való nagyobb érettségünkért teszed. Tégy minket fogékonnyá ezen a szentmisén is tanításod befogadására. Ámen.

A Szentlélek érlelte meg Egyházának az Istenről szóló pontos fogalmakat, melyekre Jézus már rávezetett bennünket. Egy Istenben három személyt, a három személy életében pedig a tökéletes szeretetet tiszteljük, amely nekünk is mintát ad családi életünk, baráti kapcsolataink és az Egyházhoz való kötődésünk felépítésében.

Kérdezzük meg magunktól:

1.      Keresztvetésem nem megszokott-e, valóban lelkesít-e, hogy Isten legmélyebb titkának megvallásával kezdem imádságaimat?

2.      Törekszem-e a Jézustól tanult hiteles szeretetre, hogy elkerüljem e téren az önzést és a képmutatást?

3.      Tüzeslelkű vagyok-e Isten dolgaiban, nem viseltetem-e közönnyel az Egyház kezdeményezései iránt?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

A kibontakozásra nem szoruló időtlen végtelenség: az Isten. 

A személyiség burkából kiemelkedő emberi lélek azonosul az Istennel, nem úgy, mint a csönd a csönddel, hanem mint a zaj megszűnése a csönddel.
Az ember, mikor zártságból megszabadul, háromféleképpen látja az Istent: mint a létezésen túli, vonatkozás-nélküli lényeget; mint a mindenséget beburkoló és telesugárzó szerelmet: s mint a véges személyiség leomlása után felragyogó végtelen lelket. Weöres Sándor

 Adj nekem Uram az áldozásban benső látást, hogy azt is átéljem benned, amit az értelmem még képtelen felfogni itt, a földön.

Szentháromság Isten! Segíts átéreznem a Te benső szereteted örömét, legyen erre jó alkalom a nyári pihenés, a felszabadulás a több imádságra, és az új élményekért elmondott mindennapi hálaadás. Ámen

Juhász Gyula: Az én magányom

A föld királyai előtt kevélyen

És magasan fönn hordom a fejem,

Egy istenem van: a lelkembe mélyen

És magamat csak hozzá emelem.

Szolgáljatok ti múlandó uraknak,

Az öröm asztalánál üljetek,

Nem e világból van az én hatalmam

És gyönyöröm, ha a szívem beteg.

Egy nagy, magányos élet tiszta gőgjét

Mint koronát, úgy hordja homlokom,

Tekintetem a végső ormokon.

De minden harcok minden elesőjét

Megbékülő szívemhez emelem,

A szenvedő mind egy testvér velem!

Tibort ma temettük. Remek magyar, katolikus ember volt, de megette őt a rozsda, a szíve felmondta a szolgálatot, mert egészen eredeti és hasznos vállalkozói kezdeményezései állandóan valami bürokratikus akadályba ütköztek. Nem akadt pártfogója azok közt sem, akiknek hatalomra jutását pártfogolta, így vagyunk ezzel nagyon sokan. Többek közt Kamilla is, aki jó barátja volt és eljött a temetésére is énekelni. Fantasztikus, hogy hangja, éneke, játéka hogyan tündököl a mai napig, pedig az egészsége a Tajgetosz peremén táncol. Miért? Ugyanezért. Várta a választást, hogy miután saját házából kiebrudalták, mert nem bírta határon túli növendékei után fizetni a számlákat, majd az általa is támogatott kormány a magyar kultúra e kiemelkedő kezdeményezését megmenti. Semmi sem történt: ma kínnal-keservvel bérelt tantermekben kénytelen Krónikás Zenedéjét működtetni, amely komolyzenei körökben igen patinás iskola, gyakorlatilag magára hagyottan, eladósodva a rönk és a létezés szélén él.

Egyetlen módon segíthet, aki látja, olvassa e sorokat: ajánljuk a hatalmasságok, politikusok, vállalkozók, jó lelkű pénzemberek figyelmébe, vagy hívjuk-hívjuk-hívjuk Kamillát és növendékeit és fizessük meg rendesen, már ahogy képesek vagyunk rá. Ne hagyjuk elveszni ezeket az értékeinket! Ha a magunk egyszerű módján karoljuk is fel őket!

Az is nagy segítség lenne, ha ősztől valaki, valahol négy összefüggő (tehát egymás közelében lévő) tantermet tudna nekik biztosítani hétfőtől-péntekig kb. délután 3-tól este 9-ig. www.kkakademia.hu

A kép egyébként a sokáig visszhangzó fehérgyarmati, templomi koncerten készült. Ő maga, ahol jár, ott felrázza az embereket a közönyből. Ahol járhat egyáltalán. Ahová hívják...

Ugyan minek örüljünk?

Telefonos villámintejrú Pajor András atyával

Két napig hiába keresem, külföldön van, mire elérem, már hittanórát tart. Nem könnyű becsúszni András atya időpontjai közé, pedig nagyon érdekel a május 25-ei program.

Atyám, korábban úgy volt, hogy az Erzsébetligeti Színházban tartják a gálát.

Igen, de egy kissé bizonytalanná vált a közönségszervezés, mivel senki nem állt mellénk, így döntöttünk törzshelyünk, a kassai téri Közösségi Házunk mellett.

Hogyhogy senki? Kit vártak?

A kormányzattól vártunk segítséget, mivel értük, az ő győzelmük ünneplésének jegyében történik mindez.

Most, ha nem álltak Önök mellé, mit ünnepelnek? Az ország tele van csalódott emberekkel, akik nem ezt várták. Ne haragudjon, de Ön is csak araszolgat az Akadémiával, pedig valóban a legjelesebb művészek sorakoznak fel előadásikon, és … semmi.

Ez így igaz, de nem a feladás a válasz. Ezek a csalódások reálisak, amikor azonban visszagondolunk arra, hogy évekkel ezelőtt milyen lelki alagútban éltünk a kiszipolyozók és magyargyűlölők cinikus uralma alatt, akkor ahhoz képest ez mégiscsak egy reményteli időszak. Kérem, ne jöjjön maga is azzal, hogy nem érdemes örülni…

Én nem…

…de igen, aki ilyesfélét gajdol, az vagy radikális, vagy liberális, a kettő mostanában szinte egybefolyik. Nem hallgatunk az elégedetlenségeinkről sem, de ennél mégiscsak nagyobb az öröm, hogy megszabadultunk – legalábbis társadalmi téren – a sötétség hatalmától.

Kik örülnek Önnel?

Akik azt mondják, ez így valóban kevés, hát hozzáteszem a magamét: Faragó Laura, Kubik Anna, Oberfrank Pál, Dévai Nagy Kamilla, Petrás Mária, a fiatal Magyar Barokk Zenei Egyesület, Hegedűs Valér, Haeffler András és a remélem népes közönség.

Mivel telik a Keresztény Kulturális Akadémia nyara?

Lehet, hogy egy kis országjárással, de mindenképpen szeretnénk megjelentetni az évértékelő előadást nyomtatásban.

Köszönöm, és ha megengedi mi is jelen leszünk az örömgálán.

Szeretettel látjuk Önöket.

A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország ünnepi műsor tehát május 25-én, este 7 órakor kezdődik a Kassai téri Katolikus Közösségi Házban.

Hiteleshely – 2011. május

Réthelyi Miklós professzor, miniszter, kultúrember, idős, sokat megélt magyar kiállt Alföldi Róbertért, akinek a Nemzeti Színház élére történt kinevezése része volt annak a Gyurcsány-féle, magyarságot arcul taposó történéssorozatnak, melynek fejezetei közt találtuk a 2006-os vérengzéseket, a szovjet megszállás "felszabadítássá" történő visszanevezését, vagy éppen a nagybeteg II. János Pál pápával történő, országunkat lejárató faragatlankodást. 

Az új kormány első lépései közt kellett volna ezt a komolytalan és súlytalan "Cokkolóóóm!" - stílusú genetikai képződményt olyan messze száműzni a kultúrától, hogy az emléke is köddé váljon. Szőcs védi (jó, hát szegény...), de hogy Réthelyi is ezt tegye, ez több, mint gyanús. Ki állhat e mögött a jelenség mögött? Milyen megfélemlítés, milyen alku, milyen érdek? Milyen megfontolás távolít el egy tudós minisztert ilyen messzeségbe saját nyilatkozatától? Mert ha ez kiderülne, azzal bizonyára az egyik magyarság-ellenes torpedóra vetülne némi fény, márpedig ennek a műfajnak ugyebár éppen az a módszertana, hogy sunyi és és lopakodó.

Nem Alföldi személyéről (bocsánat, szóval hogy írjam körül...) van szó, hanem a mögötte álló gépezetről, amellyel szemben lavírozni kell, hogy életben maradhassunk. Nem ez az egyetlen terület, valóban tudok hasonló kórház- és múzeumigazgatókról is. Ha pedig a kérdést túlgyanakodnám, akkor egyértelműen akkora balfácánság éktelenkedik a nemzetalázó megtartások mögött, aminek elképzelhetőségéhez az én fantáziám már túl szerény.

Jó estét!

Kérdem én, hogy milyen örömünnep/halleluja/ az amelyik egy olyan kormány

ünnepe - nem az országé - , amelyik az alkotmányból kihagyta a

MAGYARORSZÁG, KERSZTÉNY ÁLLAM megjelölést!? Ráadásul a kdnp (sic!) jóváhagyásával!

A hazaárulók elnyerik - előbb/utóbb a büntetésüket!

ISTEN! ÁLDD MEG VÉGRE A MAGYART!

Kedves N-né, H. É. fiókján levelező, Névtelen Levélíró!

Ha jól tudom, a gálaműsorról leveleztem a fiók tulajdonosával. Ha azonban ez a téma került szóba, akkor szeretettel megkérdem papként, aktív plébánosként, hogy miért, Ön szerint Magyarország keresztény állam? Nem önámítás ez? Valóban arra kell törekednünk, hogy azzá tegyük, de amíg a magukat kereszténynek vallók sem jutnak el vasárnap a templomig, gyermekeik vallásos neveléséig, az egyházi házasságig és az abban való kitartásig, akkor az alkotmány valóságtól eltérő megfogalmazási változtatnak majd a szomorú helyzeten? 0,5-0,8 % valóságos kereszténytől miért kiáltsunk ki kereszténynek egy országot? Míg Ön, tisztelt névtelen, lázadozik, addig mi azon munkálkodunk, hogy egyszer valóban kimondhassuk mindezt. Nos, melyikünk mentalitásától megy előrébb az ügy?

Én aláírom: Pajor András atya vagyok, az egykori Pannon Rádió szerkesztő műsorvezetője, az eredeti Vasárnapi Újság jegyzetírója, jelenleg a magyarság kereszténnyé tételén munkálkodó Keresztény Kulturális Akadémia elnöke.

LEGYÜNK EGYÜTT AKKOR IS, HA NÉHA FENNTARTÁSINK VANNAK!

Ma végérvényesen új alkotmányunk lesz. Mi történt itt valójában? Az egyszerűség kedvéért: nyolc esztendő szemet felnyitóan katasztrofális, a lakosságot megalázó, a Magyar Hazát tudatosan leépítő és kiszolgáltató kormányzás után a nép, a lakosság, a magyarság a fennmaradás mellett döntött, így választott új Parlamentet. A kormányt pedig nem a nép, a Parlament választotta. Ez az új Parlament pedig olyan új alkotmányt fogadott el, amely valamelyest garanciát biztosít arra, hogy bárki kerüljön is többségbe az idegen védelmet élvező, korrupt sajtóoldal hatására, ne szolgáltathassa ki kénye-kedve szerint ismét a magyarságot, saját zsebének érdekei szerint.

Mi a baj az új alaptörvénnyel? Biztos, hogy nem hibátlan, miért is lenne az, a tökéletesség mennyei tulajdonság. Csak éppen megkísérli kiszűrni a hazaárulás lehetőségét. Ez fáj azoknak, akik megülnék a Kárpát-medencét, de az egészséges nemzettudattal szemben a kozmopolita degenerálódás hívei. Tüntetgetnek. Hol százan-százötvenen, kétszázan, kétezren, néha ötezren és… ennyi. Hanem a nemzetközi támogatást élvező korrupt sajtó és médiahálózat erre a pitiáner kotkodára is úgy ugrik, mintha súlya lenne, sőt, mintha ebből kellene kiindulni.

Nem kell pátosszal fogadni az új Alkotmányt, nem is a részletkérdéseket kell ünnepelni benne, mert azok a gyakorlatban mutatják majd meg érvényességi szintjüket. Egyszerűen ki kell állnunk amellett, hogy az általunk megteremtett törvényes rend a mérvadó és nem a hangoskodók sztárolása. Az alaptörvény ma életbe lép. Aki e pillanattól ellene tüntet, az az anarchiát óhajtja, ez legyen már világos, emberek! Teljesen mindegy, hogy milyen zászlót lenget hozzá. A konkrét törvénykezésben hozzátenni még lehet, elvenni belőle – már nem.

Nem is akarom közhelyes jelszóval lezárni e gondolatsort. El kell jutnunk odáig, hogy ekkora nemzetközi nyomás ellenére is megmaradásunk lehetséges, minimális garanciáit ekként tartsuk számon. Minden más – jellemtelenség.

         Elgondolkodtatóak a Szentatya nagycsütörtöki szavai: a keresztények sem minden esetben hívők, az európai ember szinte menekül gyökereitől, önmagától, a fegyelmezett, körülhatárolt hit helyébe divatnihilizmus vagy zűrzavar lép. Akkor is, ha más gyökerekre hivatkozik, amint a sokat emlegetett felébredő ősvallások is régi motívumokra építő – mai találmányok.

            Ha én lennék a pápa, bizonyára hasonlóan árnyaltan, de ugyancsak azt fogalmaznám meg, amit íróként és az alsópapság tagjaként konkrétabban kimondhatok: a hitetlenség nem ideológia, hanem vallási degenerálódás, miként a szektásodás is, akkor is, ha éppen sámánokra hivatkozik. A keresztények hibája persze elvitathatatlan, nemrég elemeztem bibliás körömmel Belon Gellért püspöknek az Illyés Gyula temetésén elmondott beszédét, melyben hajdan nagy port kavart gondolata így hangzik: „Keresztelésed szent pillanatától…messze sodort a keresés útja, és bejártad a kutató szellem szinte minden ösvényét. És ebben a keresésben nem tudtunk úgy tanúságot tenni Istenünkről, hogy áldott valóságát egyértelműen, fenntartás és kételkedés nélkül elfogadd”. Nem az a mi bajunk, hogy rosszat teszünk, a rólunk szóló híreszteléseknek a fele sem igaz. Hanem hogy állandóan lábujjhegyen állva tesszük, valljuk a jót, szinte bocsánatot kérve azért, hogy egyáltalán a világon vagyunk, hogy Krisztust képviseljük. Azt hisszük, az az alázat, ha meghunyászkodunk a nagyhangúak előtt. Hát ettől nem találják sokan mindazt, amit rendes körülmények között mi tudnánk feltárni nekik.

            Ugyanakkor a püspök határozottan a „szellem ösvényei”-ről beszél. A vallás, az Egyház ellenzői pontosan tudják: igazi eszköztáruk az aktív elszellemtelenedést szolgáló nagy ünnepi bevásárlások plázái, emberidegen divatjai, a torzult, ösztönökre ható ízlés kialakítása és a mondvacsinált, egyházellenes vádak felnagyítása.

            Előre érzem, hacsak valami terrorista akció meg nem rontja az ünnepünket, régi és új proletárok tömege bámul majd a késő esti körmenet alatt, nemzetiek vagy ellenfelek, most szinte egyre megy, és dörmögnek, hogy a sok szentfazék, itt énekel, meg vonulgat, aztán közben milyen emberek lehetnek, na még az a pap is, mennyi pénze lehet… meg a szokásos lemez, néhány ordenáré szóval megtűzdelve. Szánalmas ez a kép, a külső morgolódók ostobasága. Mintha itt nem az ő ítéletükről, üdvösségük reményéről, vagy kárhozatukról lenne szó, és bizony attól teljesen függetlenül, hogy hisznek-e benne vagy sem! 

            Merre tart Európa? A kónbenditek? Kit érdekel? Mi magyarok vagyunk vagy sem? Sérelmezzük, hogy beleszólnak az életünkbe, de azért sodródunk az ő kiüresedett életük felé?

Ma, Nagypéntek este legkeményebb fiatalom késve érkezett a szertartásra egy ütődött egyetemi időpont miatt. Ahogy átjött a városon, szeretett volna felkiáltani az utcán csellengő embereknek: Mit kerestek itt? Nagypéntek van, a megváltás napja, nem? Miért nem a templomban vagytok? Aztán valamelyest megvigasztalódott, mert csupa vérprolit látott, nem csoda, hogy nem a templomban voltak. Valahogy viszont talán nekik is üdvözülniük kéne! Amikor belépett a templomba, és az tele volt (ez a Kassai téren jó néhány száz embert jelent), egy kissé lecsillapodott.

            A magyar - nem vérproli. Nem ösztönproli. A nép, a lakosság viszont még nem nemzet. A pogány még nem gyökereiből élő magyar, csak gyökérmagyar. Félelmetes összemosódások!

            Ma, Nagyszombaton a Magyar Családok feltámadási ünnepét este 8-kor kezdem a Kassai téren. Azokat várom, akik a feltámadás hitétől várják a nemzet feltámadását is. Akik másként gondolkodnak, azok igyanak meg egy sört, aludjanak egy jót, és szép hétvégét nekik! A hívő, tehát teljes magyaroknak viszont boldog, lelki erőben megújító Húsvétot kívánok!

Részvétel: csak meghívóval rendelkező, regisztrált vendégeknek lehetséges. Meghívó igényelhető: www.kkakademia.hu honlap e-mail címén.

Magyar falu kapta 2011-ben az „Európa első keresztény kulturális kistelepülése” címet. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánkmajtis saját erejéből érte el, hogy hagyományőrzésével és híres, ősi katolikus templomának idegenforgalmával a kontinens kistelepülései közül kitűnjön. A díjat Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke adta át Győri József Bálintné polgármesternek. A címre további tizenegy falu pályázhat élő hagyományainak bemutatásával.

www.kkakademia.hu

 Uram, Te vagy az élet és a halál Ura, de ezt az igazságot néha olyan nehéz értelmezni. A mai evangéliumban visszahívod ugyan barátodat, Lázárt az életbe, de csak ebbe a mulandó világba, a próbatétel az ő számára is folytatódik. Ezzel vezeted be legnagyobb csodádat: magát a feltámadást, amely az örök dicsőségre vonatkozik. Bennünket is életre keltesz minden gyónás által, de a kísértések ettől nem szűnnek meg, jó néhányszor bizonyítanunk kell még, hogy szeretünk, hogy ellent tudunk állni a bűnnek, vagy ha kell, fel tudunk kelni belőle a Te erődből. Segíts minket Jézus, hogy a maradék nagyböjti időt még jobban ki tudjuk használni az igazi élet reményének befogadására, a mai szentmisén tovább erősödjünk hűségben és áldozatos helytállásban. Ámen.

Lázár életre keltésének jelenete már előre megmutatja Jézus hatalmát a halál felett. Bennünket is Ő kelt életre lelkileg minden egyes feloldozás által. Kérdezzük meg magunktól:

1.     Keresem-e a gyakori gyónás lehetőségét, hogy bűneim ne hatalmasodjanak el rossz szokásokként rajtam?

2.     Számon tartom-e nagyböjti elhatározásomat?

3.     Képes vagyok én magam is megbocsájtani, hogy Isten megbocsájtó lehessen velem szemben?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

Uram, bocsásd meg, hogyha vétkezem,

De ez az élet nem kell már nekem.

Elhagytam egyszer és jó volt igen

Aludni sírom áldott méhiben.

Hallgattam, hogy a fű nő zajtalan,

Ó, a síroknak mély nyugalma van.

Már vártam, hogy virág meg rög leszek,

Mikor e zajba visszavitt kezed.

Úgy bánt e fény az örök fény után

S az ember, aki bámul rám bután.

A sok kiáltó és sok törtető,

Ki mind hiszi, hogy úr és isten ő.

A férgek lenn mind csöndesek nagyon,

Pedig övék ott ország, hatalom.

Engedd, hogy szépen visszatérjek én

S tovább pihenjek békém éjjelén.

Ki áment mondott, az mit kezdjen itt,

Uram, bocsáss meg, engedj el megint!

Kedves Pajor András Atya!

 Jöjjön el és szóljon hozzánk! Három vagy talán négy éve, amikor még a Vasárnapi újságból ismertük, hívtuk, mert nem csak hallani, látni is szerettük volna. Emlékezzen rá, a falu színe-java itt volt, hogy találkozzon magával! Aztán megszűnt az igazi műsor, az atyát meg csak néha itt-ott látni, hallani. Legalább is nálunk itt, messze a fővárostól. Most el vagyunk bizonytalanodva. Sokan, akik nagyon lelkesek voltak, csalódtak a kormányban, mert a régi tolvajok a helyükön maradtak erre mifelénk, és az arcunkba röhögnek. Minden valahogy késik, a megélhetés inkább csak kézzel-lábbal megy, nem munkahelyről. A kommunistáknak meg nagyobb a gyűlölködő hangjuk, mint valaha, mintha nem ők hoztak volna ilyen helyzetbe. Kinek higgyünk? Magának hiszünk. Kérünk, jöjjön el, mondja el, hogy mit remélhetünk, kiben bízhatunk, merre törekedjünk? Sok pénz nincs errefelé, de tudjuk, hogy magának atya nem ez számít. Hazai terményekkel ellátjuk, egy darabig nem lesz gondja. Az itteni borból is megkínálhatja a pesti barátait. Csak jöjjön! Hol keressük?

N. István, önkormányzati képviselő  (Tolna megye egyik településéről)  

Kedves N. Úr, kedves István!

Mostanában kevesebbet járok előadásokra, igaz, ritkábban is hívnak, de az Ön leveléből is az derül ki, hogy nagy szükség lenne rá, mert sokfelé nagy az elbizonytalanodás és a legfontosabb, hogy tartsuk a lelket mindenkiben. A Keresztény Kulturális Akadémia székhelyén egy komoly, átfogó évértékelőt tartunk április 30-án, utána járom az országot megismételni a keresztény évértékelőket, ha sikerül, eljutok Önökhöz is. A titkárságunk száma…., ott kedves munkatársaim elmondják a lehetséges időpontokat. Most nem elég az egész falu, most hét falu népét várom, mert ezt sokan kell, hogy hallják! A szívemhez nőttek, nem felejtettem el a településüket, örömmel térek vissza!  Nem várok Önöktől semmit, csak azt, hogy ha odamegyek, hallgassanak is rám! Ezen felül jó néven vennék néhány képet a hagyományaikról. Csak gyűjtsenek össze egy párat, kézi szkennert viszek, lemásolgatom őket. Kitűnő vendéglátók, de most szerényen várjanak, mert már nem ehetek akármit, és időben vissza is kell érnem. Számítva jelentkezésükre, jó egészséget és sok lelki erőt kívánok: András atya

Veled tartunk ma Jézus három tanítványoddal a Tábor-hegyre, színeváltozásod pillanatait szemlélve az evangéliumban. Milyen meglepő, tartóztató, felemelő élmény lehetett! Mennyire magukra találnak benne az apostolok is, pedig még sosem éltek át ilyesfélét. 

Urunk, szeretnénk minél inkább magunkra találni nálad, a körötted megnyilvánuló élményeinkben és ennek erejét továbbvinni a mindennapokba. Segíts bennünket Jézusunk, hogy úgy éljük át a szentmise légkörét, tartalmát, hogy nagyböjti készületünkben igazi, szeretetteljes megerősítést adjon mindez. Nagy és nemes igyekezeteink közepette is lássuk be, hogy mi életünk legfontosabb célja és az üdvösség lelkes keresésében éljünk. Ámen.

Nagyböjt reménykedéséhez megerősítést kapunk Egyházunktól Jézus színeváltozásának jelenetével, ahol a Mester három legközelebbi tanítványának már megmutatkozik megdicsőülten.

Kérdezzük meg magunktól:

1. Fontosak-e számomra a maradandó lelki élmények, hajlandó vagyok-e ezekért áldozatot hozni még hétköznapjaim során is?
2. Figyelek-e naponta a nagyböjti elhatározásomra?
3. Igyekszem-e itt lenni a péntek esti keresztút végzésén?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

Nézem a képeket - primitív, relatív sokaság, megvezetettek szerény tömege - na hát éppen ezért van szükség szabályozásra, mi sem bizonyítja jobban. Szegénykéim, magatok ellen tüntettek, ti magatok vagytok felirataitok megtestesült ellenérve... hagyjuk úgysem fogják fel.

Hozzászólnék a sajtószabadság-tüntetéshez. Szeretem Gyöngyöspatát, főleg, ha nyugodt. Szeretem az Izáj-oltárt, ha valaki nem tudja, mi az, jobb, ha itt abbahagyja a cikk olvasását, mert a továbbiakhoz kevésnek bizonyul majd az intellektusa. Fiatal barátaim vakbélproblémákkal küszködtek a nevetéstől, amikor végigolvasták és hallgatták Szánnivaló (becenevén Szanyi) képviselő bebukását az ellenőrizetlen, banális gyöngyöspatai híreknek világgá kürtölése miatt, amely a legrangosabb hírügynökségeken keresztül történt (http://bombahir.hu/hirek/szanyi-tibort-konnyu-megszivatni-telefonbetyarkodas-hangfelvetelekkel). Kicsit így is zötyögött a közreadás, mert a horror-kofa-pletykáknak a kommunista pártvezetés szűrőjén át kellett ugyan menniük, a valóság szűrőjét viszont nagy ívben kerülte valamennyi hivatalos párt-sajtóközlemény sorozat.

Még hogy telefonbetyárkodás? Felfedek egy személyes titkomat. Az elmúlt hetekben kaptam egy telefonos álhírt az egyik kántorommal kapcsolatban. Ezt ellenőrizetlenül elfogadva, közismert kíméletességemmel szankcionáltam a fiatalembert, amelyért végül nekem kellett megkövetnem őt, nem azért, mert olyan alázatos lennék, hanem mert ha az ember ilyen hibát követ el, akkor így van rendjén. Na és ez még csak egy személyes, házon belüli ügy. Szánnivaló képviselő úrnak az MTI-ben illett volna egy bocsánatkérő kommünikét közzé tenni, mondván: „Pongyolaságomért, amely elfogultságomból, előítéletességemből és szélsőséges szemléletemből ered, félrevezettem a lakosságot olyan álhírek alapján, amelyek bármennyire is szították hobby-felháborodásomat, mégiscsak alapos ellenőrzést kívántak volna egy magamfajta politikai szereplőtől. Tanulságként elismerem, hogy a bevallásom szerint cigány és zsidó többségből álló szavazókörzetem Angyalföldön van, ezért súlyos következtetés számomra, hogy nem sztárolom magam többé olyan vidékek ügye miatt, amelyeknek megvan az illetékes parlamenti képviseletük.”

A korrekt önkontroll helyett, a valóságot feltáró, utolsó telefonbeszélgetésben nagyjából így nyilatkozik Szánnivaló képviselő elvt…izé úr: Félretájékoztattam a közvéleményt. Na és?! (Hú, de ismerős!) Így is súlyos mindaz, ami Gyöngyöspatán folyik (fogalma sincs róla, mi folyik Gyöngyöspatán, ha minden megetethető vele).

Március 15: én is tüntetek, ha kell egy személyben, a sajtószabadságért, tudniillik az olvasók szabadságáért, egyetlen hazug tájékoztató se mondhassa a jövőben: „Hazudtam? Na és?!”. Tiltakozom és szánakozom.

Első nagyböjti vasárnapunkon a Teremtés könyvében az ember megkísértésével, az evangéliumban Jézus pusztai megkísértésével találkozunk. A kísértés okozta szenvedéstől tehát Ő sem maradt mentes.

Kérdezzük meg magunktól:

1. Nem kezelem-e a kísértést egyszerűen a mai kor velejárójának, amelynek ereje elől úgysem lehet kibújni?
2. Mit teszek azért, hogy a gyónásban tett ígéretemet teljesítsem, és kerüljem a bűnre vezető alkalmakat?
3. Milyen saját elhatározást tettem a Nagyböjtre?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

Istentől kaptuk az élet leheletét, de földies vágyainkon keresztül támad bennünket a kísértés – halljuk a Teremtés könyvéből. Az apostol pedig szembeállítja Ádám örökségét, a bűnt Krisztus megváltó művével.

Görgény Attila: Kísértés

míg a hajótörött

fuldoklónak

egy árny is

szigetnyi

látványt ölt

lelked visszatart

ki ne köss rajta

messze még

a föld

Mindennek megvan az órája,

és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:

Van ideje a születésnek és a halálnak;

ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének…

Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek;

ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. 

Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének…

Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek;

ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak.

Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak;

ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.

Prédikátor könyve – 3. fejezet

(részletek – nem véletlenül válogatva)

Az ellenség szeretetére, az üldözőkért való imádságra tanít bennünket Jézus a mai evangéliumban. A Mester ezzel látszólag kiszolgáltatottnak nevel minket, valójában azonban arra vezet rá, hogy legyünk úrrá a kicsinyes emberi ellenségeskedéseken. Kérdezzük meg magunktól:

1.      Keresztény vagy hazafias eszméimre hivatkozva nem fűtök-e magamban gyűlöletet a hitem vagy magyarságom ellenségeivel szemben?

2.      Belemegyek-e értelmetlen, indulatos vitákba, civódásokba?

3.      Hajlamos vagyok-e a magam igazának védelméért feladni a tényleges igazságosságot?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

Már az Ószövetségi törvény is arra tanít, hogy ne tápláljunk gyűlöletet a szívünkben, hogy benső tisztátlanságunk meg ne akadályozza az Istennel való kapcsolatot, hiszen az apostol tanítása szerint Isten temploma vagyunk.

„Azon igyekezzünk, hogy életünk jobb legyen, mint a tömegé, de ne legyen vele ellentétes, különben elijesztjük és elfordítjuk magunktól azokat, akiket meg akarunk jobbítani. Így azt is elérjük, hogy semmit sem akarnak utánozni bennünk, mivel félnek: mindent utánozniuk kellene.”

                                                                   Seneca

Uram, nem abból áll a hitem, hogy állandóan szembe akarok fordulni a tudatlanok csetlés-botlásával, hanem én magam is teszem a kötelességem, de hittel, áldozatként.

Én is hordozom a terheket, amiket másoknak is kell, de szeretetből, keresztként.

Én is tudok szívből örülni, de tisztán, a boldogság részeként.

Én is lehetek szerelmes, de egyedül a Te szeretet-forrásodból merítve.  

Én is lehetek törekvő, de másokat megelőzve is másokért.

Én is élvezhetem a természet ajándékait, de hálaadással és lelkem érdekei szerint.

Én is lehetek szomorú, de soha el nem utasítva a Szentlélek vigaszát.

Mindenben mutatkozhatom embernek, hiszen az vagyok, de folyton közelítve a Te emberi tökéletességedhez. Ámen.

Forrás: Családi lap

Mi történt? Már beszélni is alig tud? Öt percet szántam az országértékelés összefoglalójának végighallgatására. Szamárságok és hazugságok egyvelege egy beteg embertől, aki nekünk ma aligha lehet ártalmas. Kétszázan hallgatták, ketten tüntettek ellene, mert már tüntetőket sem vonz. A protokollhelyek többsége üresen maradt, néhány reménykedő kegyenc pangott az első sorban. Mindegy, egyre inkább mindegy.

Viszont a beszéd egésze alatt kiderült, hogy vagy egy rossz fogsor, vagy az állapotának romlásából kialakult artikulációs hibák okozzák, de egyre hallhatóbban selypít, leépül. A beszéd végén egy egyszerű évszámhoz kötődő szóösszetétel, „az 1989-es változások” (benne a z-c-sz-z-c-c-s-z-s hangok közelsége) erős zavart okozott számára. Bár ő a tragikus őszödi beszédet próbálta ismét mosogatni, mostani megszólalása kísértetiesen hasonlított Medgyessy „útelágazódásához”.

Bosszúság és szánalom együtt kavarog bennünk. Az első azért, hogy ez az ember még mindig szabadlábon szervezgetheti saját műsorszámait. A másik viszont, hogy miért engedik, hát közvetlen közelében sehol sincs egy csepp részvét iránta, hogy legalább nem kéne mutogatni, ha már itt tart? Persze nekünk jó, hogy megosztást idéz elő, de már ez sem ütőképes. Nem ő a veszélyes, sőt, egyre kevésbé, sokkal inkább azok az erők, amelyek annak idején egy ilyen roncsot hatalomra engedtek és most pénzzel és befolyással újabb, hasonló megoldáson törik a fejüket.

Sajnos a butaság többet árt a Hazának, mint az árulás. Mondok egy példát. Ha Akadémiánkon éppen Szakolczay Lajos tart előadást (ahogyan ez hétfőn meg is történik), erre méltán hatalmas tömeg gyűlik össze Közösségi Házunkba (ahogyan erre számítunk), és valamelyik kurátorunk bikiniben (bocsánat a frivol felvetésért) jelenik meg, hogy meglovagolva az esemény súlyát önmagára hívja fel a figyelmet és ezzel akarjon súlyt szerezni saját jelenőségének, akkor ezzel kettős öngólt érne el. Csorbítaná az ügyet is, amelyért együtt vagyunk, bár az előadás értékét egy ilyen komolytalanság nem kezdhetné ki, mégis mindenkinek rossz szájízt vinne az örömébe a méltatlanság, az illető pedig végleg leírná a komolyan vehetőségét.

Orbán parlamenti beszéde minden Nemzetért aggódó elme figyelmét magára vonta. Ne ragozzuk! Kitűnő volt, de nekem egyetlen megfogalmazás jelentette az áttörést, melyre ezen az oldalon bővebb kifejtéssel visszatérek majd. Így hangzott: „ügyefogyott”. Az elődökről. Na végre! Amit eddig a Fidesztől többek között hiányoltam, hogy egy árva szót sem szánt rá, pedig közelről érzékelte Gyurcsány elmeállapotát, Lendvay idegállapotát, Izéházy szembetűnően szerény intellektusát és hogy mindez húsba vágóan formálja a Nemzet sorsát – meg is lett az eredménye. Ugyanakkor ennek a beszédnek a szárnyalására felülni egy mellény okozta botránnyal – mit mondjak? A bikini (ismét bocsánat a frivol felvetésért) még egy férfi képviselő esetében is (brrr) viselhetőbb lett volna, mert abban legalább, ha ízléstelenül is, de akadt volna némi szellemesség, ha már farsang van. Azonban saját közösségemben magam is megválogatom a karneváli álarcomat, mert én vagyok mögötte, akinek aztán Nagyböjtben is hitelesnek kell maradnom. Ez után a komolytalan nagymellénykedés után alkotmányozni? Hát jó, de a módosítási kísérletek elvetésénél senki ne legyen sértődött, aki mindezek súlyát előre kioltotta!

Jézus bensőleg akar átformálni bennünket, hogy alkalmassá tegyen az üdvösségre. Ezért a mai evangéliumban igen határozott képekkel szándékaink, vágyaink, kísértéseink világára irányítja a figyelmet.

Kérdezzük meg magunktól:

1.      Hitéletem középpontjában Jézus szeretete áll-e, vagy csak az önféltésem?

2.      Éltetem-e magamban a vágyat az isteni ajándékok, a tisztaság, a jóindulat, az igazi szépség iránt?

3.      Döntéseimben az evangéliumi szellem-e az első?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

Aludtam, és azt álmodtam: az élet - öröm.
Felébredtem, és azt láttam: az élet - kötelesség.
Dolgoztam, és azt láttam: a kötelesség - öröm.

(Rabindranath Tagore)

Uram, nekem nem álom, hanem a Te ígéreted,

hogy örömmé tehetem az életemet

az Evangélium befogadásával.

Segíts, hogy az igazi örömöt ne

a kötelességek elől való menekülésben keressem,

hanem lássam meg kötelességeimben

a Te szolgálatod lehetőségét,

és szereteted által váljék a neked tett szolgálat,

a kötelesség igazi örömmé. Ámen.

Végighallgattam az ország-értékelőt – Viktor fáradt volt. Alig tudtam a tartalomra figyelni, igaz, az is kissé egybeesett a meggyötört ember állagával: nem az elmondottak voltak elgondolkodtatók, hanem maga a jelenség. A húron egyensúlyozó férfi. Miket tudhat szegény, amikről általánosságnak tűnő igazságokat penget, hogy legalább a kellőképpen érzékenyek halljanak ki a szavai mögül mindent, amit nem mondhat ki. Legalább az eddig is mindent sejtő réteg érezze, hogy ha most adatok, konkrétumok vonják el a valóságról a figyelmet, akkor becsap bennünket. A megfélemlített, nyíltan és titkosan sarokba szorított, ott megalázott, ám onnan megtörten, de méltósággal kilépő egyéniség legalább titkos együttérzést és együtt gondolkodást kér: vegyük észre, hogy valójában mit akar üzenni…

Ellenzék: háp…háp…háp… . A Jobbik is. Ez van. Itt tartunk. A beszéd lelkesítő akart lenni, ez nem nagyon sikerült, vagy valahogy másként. Eszembe jut, a napokban egy kisfiú negyven fokos lázzal kötött ki az orvosnál, aki azt mondta: az utolsó pillanatban, a kemény szövődmények előtt kapták el benne a vírust. A gyerek meggyötört maradt és kedvetlen, de felfogta a jó hírt: megmenekült a tartós és fejlődésében végzetes következményekkel járó kórtól. Valahogy így értékeltük mi is az ország-értékelőt.

A kór? Itt settenkedik. Egy meghívottól hallom: a Millenárisban, a vendégek regisztrációjánál a szolgálattevő kislány háromszor kérdezte meg Jókai Anna nevét. Az írónő a végén már csaknem betűzte. Egek! Szegény gyermek, Orbán közönségét fogadja, aztán hazamegy amcsi kemény-rockot hallgatni? Hogy van ez? Lám, a kór.  

A féltékeny, tomboló sajtó is értékel, háp…háp…háp. Ez folyik a választás és a kormány hivatalba lépése óta. Ők megtartották a – szemlátomást – súlyát vesztett média-hatalmukat, hisztérikus nyüszítéssel reagálnak arra, ha a törvény miatt féken kell tartaniuk a népbutítást, hiszen ez az egyetlen receptjük, közben pedig bosszút állnak. Nem a kormányon, hiszen az természetes törekvését folytatja a hatalomért, de rajtunk, akik megválasztottuk, ráadásul ilyen arányban, és még örülni is mertünk neki egy éjszakán át. Ne tovább, magyar! Minden fórumon folyik az öröm kioltása, kijátszása, bemocskolása, az önvád-keltés, először, hogy rosszul döntöttünk, másodszor hogy még örülni is bátorkodunk. Pedig a kórt valóban az utolsó, vagy azutáni pillanatban kaptuk el. Vannak zsigerből örömrontó típusok. Ők azok a „jóakarók”, akik a lakodalom csúcspontján súgják a vőlegény fülébe az új hitvesről szóló, rágalmazó adomákat, nehogy a boldogság megrontatlan legyen.

Persze, visszavághatnak, hogy mi is ezt tettük az ő győzelmeikkor. Számon kértük a csalásokat, pedig ők hogy örültek nekik! Na és azok a kiváló, nemzeti büszkeséget jelentő miniszterelnökeik! Csuhaj! Akad ma bennem is elégedetlenség részletkérdésekkel kapcsolatban, de biztos vagyok benne, hogy mégis van okom örülni, ha azok, akik az előző fölhozatalt produkálták, ennyire féltik tőlem és enyéimtől a boldogságot. Na és persze az elmúlt esztendők kínálatához képest… Ne hagyjuk magunkat, mert elfogynak a távlataink!Az örömrontók pedig éppen ezt akarják. Most az örömhöz bártorság is kell. Újra szavazunk. A folyamatos győzelem hitére!