Ma végérvényesen új alkotmányunk lesz. Mi történt itt valójában? Az egyszerűség kedvéért: nyolc esztendő szemet felnyitóan katasztrofális, a lakosságot megalázó, a Magyar Hazát tudatosan leépítő és kiszolgáltató kormányzás után a nép, a lakosság, a magyarság a fennmaradás mellett döntött, így választott új Parlamentet. A kormányt pedig nem a nép, a Parlament választotta. Ez az új Parlament pedig olyan új alkotmányt fogadott el, amely valamelyest garanciát biztosít arra, hogy bárki kerüljön is többségbe az idegen védelmet élvező, korrupt sajtóoldal hatására, ne szolgáltathassa ki kénye-kedve szerint ismét a magyarságot, saját zsebének érdekei szerint.

Mi a baj az új alaptörvénnyel? Biztos, hogy nem hibátlan, miért is lenne az, a tökéletesség mennyei tulajdonság. Csak éppen megkísérli kiszűrni a hazaárulás lehetőségét. Ez fáj azoknak, akik megülnék a Kárpát-medencét, de az egészséges nemzettudattal szemben a kozmopolita degenerálódás hívei. Tüntetgetnek. Hol százan-százötvenen, kétszázan, kétezren, néha ötezren és… ennyi. Hanem a nemzetközi támogatást élvező korrupt sajtó és médiahálózat erre a pitiáner kotkodára is úgy ugrik, mintha súlya lenne, sőt, mintha ebből kellene kiindulni.

Nem kell pátosszal fogadni az új Alkotmányt, nem is a részletkérdéseket kell ünnepelni benne, mert azok a gyakorlatban mutatják majd meg érvényességi szintjüket. Egyszerűen ki kell állnunk amellett, hogy az általunk megteremtett törvényes rend a mérvadó és nem a hangoskodók sztárolása. Az alaptörvény ma életbe lép. Aki e pillanattól ellene tüntet, az az anarchiát óhajtja, ez legyen már világos, emberek! Teljesen mindegy, hogy milyen zászlót lenget hozzá. A konkrét törvénykezésben hozzátenni még lehet, elvenni belőle – már nem.

Nem is akarom közhelyes jelszóval lezárni e gondolatsort. El kell jutnunk odáig, hogy ekkora nemzetközi nyomás ellenére is megmaradásunk lehetséges, minimális garanciáit ekként tartsuk számon. Minden más – jellemtelenség.