Semmi különösebb nem történik a francia fővárosban, minthogy a káosz az értelem jeleként, azaz visszaszólásaként figyelmezteti a világot: nem önkényeskedhetünk a végtelenségig a társadalom természetes rendjével. A felforgatott közrend, a kigyulladt rendőrautók, a megszállt olajfinomítók, kikötők, a forgalmat megbénító kamionosok  - egy alkalmatlan elnök vészintézkedési és azok zavaros hatásai ellen fejeznek ki tiltakozást, de ennél még többről van szó.

Míg az elnök pusztulásba hajtja az országot és rajta keresztül Európát a maga értelmezhetetlen migráns-politikájával, addig nem nehéz visszalapozni az emlékezetünkben: nemzetidegen vallási közösségek segítségével került hatalomra, az ő lekötelezettjük, és ez képtelenné teszi a közbiztonság, a foglalkoztatás és a szociális kérdések megoldására.

Franciaországnak új, keresztény elkötelezettségű, sőt ebben keményvonalas elnökre lenne szüksége, és ez nem tűr halasztást, de a sietség politikailag kivitelezhetetlen, a halogatás pedig egyre erősebb akadálya egy alkalmas elnök megválasztásának, a jövő évi jelöltek pedig éppúgy adottak, mint a regionális választások eredményei.  Franciaország így komoly léket jelenthet a kontinens hajóján, vele süllyedhetünk mind, legalábbis meghatározó szinten.

Ki fogja felnyitni egyszer Európa lakóinak szemét, hogy a baloldal már régen nem az, amilyen szójátékok, pontosabban játékszavak mögé bújik, éppúgy, ahogy a liberalizmusnak sincs semmi köze a nevében lapuló szabadsághoz? Nekünk, magyaroknak elég a mi példánk, valamennyi balos hatalom pusztít, ha pedig embereik ellenzékbe kerülnek, ott verbálisan folytatják ugyanazt.

A keresztény politikus is gyarló. Sőt, kifejezetten káros, ha csak ide csapódásában és csak a szó használatában keresztény, de sem világnézeti, sem erkölcsi, sem kulturális elkötelezettség nem érzékelhető a tevékenységében. Ha azonban csak egy apró lelkiismereti vonás, mindössze annyi motoszkál a gondolataiban, hogy az a lelkület, amellyel nap, mint nap döntéseket hoz, egyszer Isten mérlegére kerül, és ez meghatározza saját örök sorsát – máris nagyobb biztonságban érezzük magunkat.

Nem okoz túl nagy talányt, hogy Hollande elnök hazájával ellentétes elkötelezettségében milyen lelkiismereti tényezők munkálkodnak.  De legalább tanulnánk belőle!