Különféle, lelkiismeretet megmozgató nyilatkozatokat hallunk, miként is álljunk helyt a bevándorlók fogadása terén. Egyházi személyek az elfogadásukat sürgetik, és ez valóban elgondolkodtató.
II. János Pál pápa egy afrikai látogatása során győződött meg róla hogy az ott nyomorgó népeket nemcsak kizsigerelték az egykori gyarmatosítók, de az óta az európai élelmiszer és gyógyszeripar is kereskedelmi piacnak tekinti őket. Erre a szent pápa megjegyezte, hogy egyszer ezek a népek felkerekednek és visszakövetelik a fejlett világ adósságát.
A mai bevándorlás három abszurditása:
- Szervezett, politikai, stratégiai alapon történik, emberek, családok sorsának tömeges feláldozásával.
- A jelenség barbár, pusztító és életellenes, mind a bevándorlók, mind a kényszerű befogadók számára.
- Az időzítés jelzi: a fejlett világ késedelmes volt adóssága törlesztésében, megjelentek a könyörtelen hitelezők és ők vannak-lesznek többen.

Mi, magyarok, elszenvedjük, hogy ki kell vennünk a részünket egy rossz ideológia és földrajzi helyzetünk sajátságai miatt a kontinentális, történelmi csapásból. Ehhez azok diktálják az ideológiát, akik hajdan, Trianonban szétszaggattak minket, eddig évszázados gondot bízva ránk külhoni honfitársaink felkarolásával.
Azok, akik később magunkra hagytak minket ’56-ban, sőt, a szuezi válság konc-országává tettek bennünket.
Azok, akik 2010-ben letaposták egy 2/3-al megválasztott kormány nemzetmentő kezdeményezéseinek java részét Brüsszelben.
Szóval mi, akik önálló országként sosem voltunk gyarmatosítók, kinek és miért is tartozunk felelősséggel? Ami saját teherbírásukból telik, azzal elsősorban nemzeti fennmaradásunkért, a dolgozni kész, gyermekeiket magyarságra nevelni szándékozó, de bajba került családjaink felemeléséért, országunkat a hol fizikai, hol erkölcsi, szellemi romok alól kikaparó időseinkért, és az egykori békediktátummal elszakadt honfitársainkért, velük szemben is főként a szülőföldön maradás és az ottani érdekeik érvényesítése terén.
Ezen kívül ideiglenesen és igazán tiszteletre méltó nagylelkűséggel gondoskodunk a közénk tévedtekről, de semmiféle erkölcsi kötelezettségünk nincs végleges befogadásukra, különösen, ha törvénytelenül érkeznek közénk. Nem várhatjuk el a tudatos, kulturális és lelki beilleszkedésüket, ezért ők nem várhatják el a végleges befogadásukat. Már csak azért sem, mert az országra a legnagyobb csapást folyamatosan a már régebb óta honos idegenszívűek mérik.