Debreczeni József egy korábbi cikkében megemlékezik Antall halálának pillanatairól, amint a haldokló miniszterelnöknél megjelenik Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök, és megcsókolja a homlokát. „Antall arca megvonaglott” – emlékezik vissza a szerző. Volt miért. Nagyjából Göncz a felelős azért, amiért Antall emlékét szapulják. A paktum-rezsim négy esztendeje a belső árulás folytán vált tulajdonképpen sikertelenné, azaz átütő siker nélkülivé, a remények temetőjévé, amikor kiderült, hogy az egykori ellenzék egyik fele a nemzet ellenzéke is, és ennek a pártnak volt tagja és kézi vezérlésű köztársasági elnöke Göncz. A rendszerváltás azonban mégiscsak jó volt valamire: ekkor derült ki világosan például az ötvenhatosokról, hogy kik voltak az igazi forradalmárok, akik a nemzeti függetlenségért tódultak az utcákon, és kik azok, akik csak azért forrongtak, hogy a Hazát egyik világhatalom kezéről a másikéra átjátszani segítsenek.

            Sok van Göncz Árpád rovásán, ebből kiöregedni sem lehet, az ünneplés udvarias, de nem elég ahhoz, hogy felejtsünk… Antall emléke és tragikuma örökre vádolni fogja Göncz elnöki ciklusát. Életének legsúlyosabb szeplője azonban, hogy egy ilyen lányt nevelt. Már a kommunista visszarendeződés kormányában, esélyegyenlőségi miniszterként is igyekezett megtorpedózni némely Vatikánnal korábban megkötött diplomáciai megállapodást, persze nem világnézeti, hanem finanszírozási problémákra hivatkozva, de hát az embert és törekvéseit a hovatartozása határozza meg, legalábbis ez ad mindenkinek előjelet. Hogy mi a meglepő a kis nyünyüke, hazai politikából Brüsszelbe kikopott Tabajdi és Göncz Kinga magyarságellenes szavazatában? Ugyan már! Tabajdi képmutatása lelepleződött, ez jó hír, Göncz Kinga meg szintén tiszta vizet öntött a pohárba, mielőtt még apukáját itthon túlünnepelték volna. 

            Hazaárulás? Ó, ne kezeljük már ezt az egyébként valóban szembetűnő tettet kivételes megnyilvánulásként! Mégis mi történt folyamatosan az Orbán előtti nyolc évben? Ja, és még hogy „csak a kormány ellen” szavaztak? Ez nagyjából olyan érv, mintha valaki rálő egy utasszállító repülőgépre, mert haragszik annak személyzetére. Nemcsak a nemzet elleni szavazás számít hazaárulásnak. Az erről szóló, a népet ostobának tekintő suta magyarázkodás is az, vaskosan. Harmadik elemként pedig az a közöny, amellyel elfogadják az uniós parlamentben a Magyarországot kanálnyi vízben megfojtani képes képviselők gratulációit, és amellyel az őket méltán érő kritikákat lerázzák magukról.

            Tóth Bálint Magyar litániájának befejező sorai a kommunista rezsim áldozatairól és bűnöseiről így hangzanak:

Hány sor kéne ide,
hány sírkő s kopjafa,
mert ezt a magyar litániát
nem fejezhetjük be soha.

És mégis, mégis fejezzük be,
mi nem kezdhetjük újra,
de véssétek gránitba, bazalttömbbe,
minden időre minden bűnös nevét,
jegyezzétek fel, ennyi elég-,
mi nem kezdhetjük újra.

Ha ők mégis újrakezdik a magyarság kiszolgáltatását, akkor egészítsük ki a bazalttömbbe írt névsort Göncz Kingával és Tabajdi Csabával.