27. évközi vasárnap

 2010.10.03. 01:41

„Urunk, növeld bennünk a hitet! – halljuk a tanítványok kérését a mai evangéliumban. Nem könnyebbségért, hanem az Újszövetség követelményeinek megtartásához elegendő hitért könyörögnek. Kérdezzük meg magunktól:

1.     Nagy döntéseim előtt imádkozom-e, hogy a Lélek adjon megfelelő és Istennek tetsző bölcsességet?

2.     Vallási szokásaimon kívül milyen konkrét többletet jelent nekem a hit?

3.     Tiszta-e a hitem, gyarapodom-e felnőtt emberként folyamatosan az Egyház tanításában?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

 

A vallásos ember visszatérő nehézsége már az Ószövetségben is, hogy Isten időt ad a bűnösöknek a megtérésre és az igazaknak a türelem gyakorlására. Az apostol pedig arra buzdítja tanítványát és munkatársát, hogy az evangélium hirdetésében ne csüggedjen el. Isten az erő, a kitartás és a szeretet lelkét adta nekünk.

 

Szabó Lőrinc: ISTEN

Sokszor tűnődtem: vajon hiszi pap
bátyám Istent? S hogy hiszi? Ami csak
volt, érv, pro s kontra, mind előkerült;
sőt, bármi jött szóba, ha sikerült
újat találnom, néha, valami
új szempontot, ő csak örült neki,
s nem háborgott, de maga segített
táplálni fürkész ösztöneimet.
"Fiam" mondta "bármennyire igaz
az Úr igaza, mi mindig csak az
ember agyával elemezzük, és
jogunk és tisztünk a kételkedés.
Szűrj mindent, vizsgálj! Csak gyarapodik,
ha maga termi próbaköveit
a hit s az ész; minekünk nyereség,
ami másnak szégyen és vereség.
Mások: érdek; légy te: érdektelen;
s az út végén találkozol velem!"

 

 

süti beállítások módosítása