Caravaggio: Tamás

 „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” – halljuk Jézusnak a kételkedő Tamás apostolhoz intézett szavait a mai evangéliumban, egy héttel Húsvét után. A Mester tehát a boldogságnak egy új útját tárja fel: a feltámadott, megújult életforma által elfogadni a feltámadás örömhírét.

Kérdezzük meg magunktól:

1.     Hogyan telt a Húsvét utáni hetem, környezetemnek volt-e alkalma megtapasztalni bennem a megújult embert?

2.     Én, a Jézus örömhíréből élő keresztény keresem-e a reménytelenek vigasztalásának lehetőségét?

3.     Maradt-e bennem valami földhöz tapadt szokásaimból, gyarlóságaimból?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

Krisztus erővel ruházta fel az apostolokat, ezért tevékenységük nyomán a hívők csoportja egyre növekedett, míg Szent János jelenéseiben a Krisztusról megrajzolt kép tükrözi az Isten Fiának dicsőségét és hatalmát, mellyel az Egyház életéről és feladatáról ad kinyilatkoztatást.

Tamás

tévedés – nem volt hitetlen

csak – mint mindannyiunknak –

homloka mögött hasadt

egy jó ugrásnyi árok:

„hiszek én

ha tapintok ha látok”

a bizonyossághoz tán elég is

tíz tanú egy eset

ám mert nagy úr a fantázia:

magának kellett átizzadnia

a hihetetlent

félelmeteset

a többi akkor reszketve lesett:

mily vakmerő

s vajh mit szól majd az Úr

s hogy Ő volt mégis ki buzdította

világok rengtek e találkozásban

de szelíden hangtalanul

lüktető tapintásán

az élet melege adott

meghitt bizonyosságot

acéltekintet megfeszült

homlokizomzat

a kudarcot színlelő múlt

sejtekig ható felragyogása

boldog volt mert hitt

hitt mert látott

boldogabb ki őt

látván tanul

a Feltámadt oldalsebe

győzött megszokás

bálványa felett

az öröm alázatra bírta

az önhitt érzékeket