„Keresztény felelősség történelmi sorsfordulókon”

Ezzel a címmel, keresztény íróként járom az országot új előadásommal – nem véletlenül egy történelmi sorsforduló előtt. „Az Egyház ne politizáljon!” – kik és miért akarnak bennünket állandóan elhallgattatni? Visszaemlékszem az első választásokra. Akkoriban azoknak a pártoknak a képviselői is megkerestek Nógrád megyei plébániámon, amelyek később mindent megtettek, hogy belefojtsák az Egyházba a szót közéleti téren, mert kiderült, hogy a támogatásunkat nem bánnák, a hitéleti működésünket azonban annál inkább. Tévedtünk, amikor a több párt miatt azt hittük, hogy valóban a szabadság korszaka következik. Megtévesztve kevertük vissza a búza közé a konkolyt és úgy vetettünk ismét: tisztázatlan, elvarratlan múlttal, kényszerű és óvatoskodó megalkuvásokkal, s a visszarendeződés először négy esztendő múltán be is következett.

Kiből is indulhatnék ki én magam – csak tanítóként, be nem szállva a ringbe, amely valóban méltatlan lenne -, ki másból, mint azokból az egyházi személyekből, akik a nemzet mellett döntöttek a sorsfordulókon, de mindezt egyértelműen az Egyházhoz hűen, a krisztusi lelkiismeret indíttatásából vagy inkább kényszeréből.

Tomori Pál ferences szerzetesként az egyetlen lehetséges hadvezér a török veszély kivédésére, s miután IV. Adorján pápa kinevezi kalocsai érsekké, megbízza ugyan az országgyűlés a védelemmel, de lassanként csak egyházmegyéje vagyonára és a pápa segítségére hagyatkozhat. Több elemző szerint a mohácsi vész az ő cserbenhagyásának következménye. Ő maga is a döntő ütközetben veszti életét.

György barát pálos szerzetesként, majd esztergomi érsekként igyekszik a darabokra szakadt országot egyben tartani, tévedésektől sem mentesen, de ezeket idős koráig képes felülbírálni. Amikor a törökkel szembeni viszonylagos biztonságot sikerül araszolgatva elérnie, keresztény kezek végeznek vele, hihetetlen kegyetlenséggel és hosszan elhúzódó kegyeletsértéssel. Az ő keserves diplomáciai munkája nélkül a nemzet fennmaradásának esélye felülmúlja a fantáziánkat.

Kapisztrán Szent János itáliai szerzetesként érezte át a magyar sors egybefonódását a kereszténység ügyével. „A korábbi sikertelenségekkel nem törődve 1456 tavaszán újra lelkesen fogott hozzá a keresztesek toborzásához. A sikeresen összegyűjtött sereggel 1456 nyarán Hunyadi János táborába sietett, hogy segítse a nagy hadvezért Nándorfehérvár megvédésében, melyet akkor már II. Mehmed szultán serege ostromolt. Hunyadival együtt seregével sikeresen törve át a török hajózárat bejutott a várba, ahol az ostromlottak nagy lelki segítségére volt. Az ostrom alatt mindvégig buzdította a harcolókat, akik sikerrel verték vissza a megújuló rohamokat. A győzelmen felbuzdulva bátor tettre szánta el magát. Keresztjét a magasba emelve vezette lelkes keresztes seregét a meglepett törökre. Ezt látva Hunyadi is kitört, és az egyesült sereg elsöpörte az ostromlókat” (Wikipédia).

Gróf Teleki Pál kétszer volt az ország miniszterelnöke. Első kormányfősége alatt született törvény a magyar diákok felsőoktatásban való arányos részvételének segítésére, de azóta boldoggá avatott IV. Károly királyunk első visszatérési kísérlete után lemondott. Második miniszterelnöki korszakának halála vetett véget, a szerbekkel történt megállapodás megszegése végett. Gondolataiból megértjük, hogyan válik a hit a nemzet iránti felelősség gerincévé:

 Nehéz ma igaz úton járni, de lehet.

 Hit nélkül nem fogunk kivezető utat találni abból a nagy káoszból, amely ma a világon uralkodik.

 Anyagi veszedelmek helyett lelkiek azok a veszedelmek, amelyek Európát szaggatják s ennek következtében minden nemzet vigyázzon saját lelkére, hogy erős és tiszta maradjon.

 A hit ma a legerősebb várunk.

 Amikor az egész világ harcban áll s az ember magába száll, egészen kicsiny lesz és meglátja, hogy minden e világon mulandó és hogy a hitnek ereje mennyire az egyedüli, amely átsegíthet egy ilyen nehéz korban.

 Minden magyar ember, aki hazáját részben közvetlenül, részben a hazáján keresztül Istenét szolgálja, az önmagában az egész magyarságot hordozza.

Mindszenti bíboros életét ismerjük, de vegyük újból fontolóra ’56-os rádióbeszédének néhány részletét, melyekkel mintha prófétai szavakkal üzenne át saját korából 2010 Magyarországának:

1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára…

A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintő leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, éspedig független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniök. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásért, késedelemért vagy helytelen intézkedésért…

Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy ígéretek és cselekedetek födik-e egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra. Mi, akik figyelünk és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. - S nem hiába.

 Aminek tehát ebben a döntő korszakban következnie kell, az főként rajtunk, nemzetünkhöz elkötelezett keresztényeken múlik, és nem szabad elhallgatnunk, ha kívülről ezt kívánják tőlünk.