A szeretet parancsáról kellett beszélnem a forradalom vasárnapján. Arról, hogy Jézus egyértelművé tette a szeretet fogalmát: másoknak és önmagunknak is a lehető legfőbb javát, az üdvösséget, az emberei beteljesedést kell szolgálnunk. Ehhez pedig a lelkiismeret szabadságára és a nemzeti identitásra feltétlenül szükségünk van. Az utóbbi ugyanis az Evangélium holdudvara, az az értékközpontú lelki alkat, amely életstílussá tudja avatni az Evangélium üzenetét, az előbbi pedig, amely mindezt külsőleg is lehetővé teszi.

Éppen ezért a mai elnyomás elleni forradalomra szólítottam „fegyverbe” a rám hallgatókat a szószékről. Ma nem egy arcát is megmutató diktátor ellen, hanem az eljellegtelenítés sunyi terrorja ellen kell szellemi fegyvert ragadnunk. Három fegyvernemet ajánlottam:

1.     Minden nap egy magyar népmese – gyermekeinknek – a buta és agresszív rajzfilmek helyett.

2.     Minden nap egy gyönyörű magyar vers közös, családi elolvasása, és megbeszélése.

3.     Minden héten egy új magyar népdal megtanulása és naponkénti eléneklése – ízlelgetve a szövegben rejlő egyszerű, mély bölcsességet, költészetet.

Nehéz a rendszeresség? Ezért kíván helytállást. Szokatlan, kínos bevezetni? Ettől forradalom. Inkább lőjünk? Kire? Mire? Egyik magyar a másikra? Ugyan már, öl, forgácsol, fogyaszt bennünket éppen eléggé a korszellem. Inkább ezt törjük meg, valami igazival, valami éppen ma szükségessel, de állhatatosan!

https://www.youtube.com/watch?v=0LsGRlyQ4OA&feature=related

 

https://www.youtube.com/watch?v=SXfzJ_HrF2Q&feature=related

 

https://www.youtube.com/watch?v=DjxcinS7vfE

süti beállítások módosítása