Rálépjek-e a vízre?
Villáminterjú Pajor András atyával
Kiváltság megtudni a mobilját és rendszerint nem is hálás érte, ha olyasvalaki híja, akinek nem ő adta meg, de most megkockáztatom. A mentegetőzés után lábujjhegyen kérdezem:
Ráér, Atyám?
Hát, amíg a követségig odaérek, kérdezzen!
Megjelent az Ezüsthíd, a jubileumára papnövendékeknek írt könyve és az első visszhangok máris társasági témává tették – vallási körökön kívül is.
Igen? Alig terjedhetett még belőle néhány száz példány. Mi a baj vele?
Szerintem nem baj, ha az emberek egy ilyen könyvről beszélnek, de a szókimondását emlegeti mindenki. Nem veszélyes ez éppen ilyenkor, a sajtó papi botrányoktól hangos?
Nézze, ha egy témakört túldimenzionáltan tárgyalnak, akkor az egész hiteltelenné válik. Ami mögötte van, nem más, mint hogy a „a pap is csak olyan ember, mint bárki, akkor meg mit keménykedik az egyház?”. Nos, én elmondom, hogy tényleg emberek vagyunk, és jó, ha következetesen ragaszkodunk az elveinkhez, mert könnyen sodródhatunk.
Na és a politizálás? Elég érdekesen közelíti meg a kérdést.
A pap ne politizáljon, de ha hallgat a közélet lelkiismereti kérdéseiről, akkor cserbenhagyja a híveit, akik emiatt minden esetben úgy gondolják: „szegény atya miért is szólna, neki mindig mindene megvan, akárhogy is alakuljon a világ folyása”.
Hogy kerül a képbe a magyarságtudat, ami előző könyvéből, a nyírségi…
…Szatmár-beregi mesék…
…igen, elnézést, szóval ott elég sokatmondóan kidomborodik.
Székelyek vagyunk, vérben, tudatban egyaránt, de ez egy papnak nem minden. Mostanra nem attól vagyok hívő, mert a szívemben magyar vagyok, hanem attól érzek felelősséget a magyarságom iránt, mert a kereszténységem ezt követeli tőlem.
Az Ezüsthíd címlapja – ha nem tévedek – az Ön fotója.
Így van. A cinkotai Naplás-tó felett kaptam el a páratlan pillanatot.
Ebben az évben ért a jelképes híd derekáig… Nehéz volt a víz tükrére lépni?
Kamaszként kérdeztem meg magamtól: rálépjek-e a vízre? Aztán azonosultam Péter apostol Genezáret-tó feletti döntésével, mondván „Uram, ha te hívsz…”.
Érezte valaha is, hogy a víz tükrén sétál?
Hát ott, Cinkotán kilenc éven át tettem ezt, a hely nagyon találó a címlap-felvételhez, de erre csak akkor jöttem rá, amikor elkerültem onnan.
Milyen fogadtatásra számít, ha a könyv széles körben elterjed?
Nem tudom. Kikívánkozott, megírtam és a sorsára bíztam. Bocsásson meg, de megérkeztem.
Köszönöm, atyám, és a számát titokban tartom. Dicsértessék…
Azzal lekötelezne. Mindörökké. Ámen
JS
( Hiteleshely 2010. decemberi szám)
A Szentlélek Híradó karácsonyi számából:
Vélemények az Ezüsthídról
András atya új, a hívek és olvasók ajándékából kiadott ezüstmisés könyvéről korábbi számunkban volt már szó. Az akkori ismertetések visszahatásaként most az első olvasói véleményekből közlünk válogatásokat:
- Eddig azt hittem, a papoknál minden a legnagyobb rendben és egyensúlyban zajlik, fel sem merült bennem, hogy az övék is olyasféle küzdelmes élet lehet, mint például a családoké. Most ebbe hasznos volt belelátnom…
- A könyv egy tehetséges, de meg nem értett, sőt az elmúlt huszonöt évből fájó nyomokat őrző pap írása. Persze ez csak az én véleményem. Remélem, a kispapok tanulnak belőle és nem futamodnak meg…
- Jó, hogy az atya megírta ezt a könyvet, a világi hívőknek is sokat jelent.
- Túl sok illúziót valóban nem merítünk a könyvből, sőt, néha egyenesen kétségeket támaszt, de végül is mindenre magyarázatot kapunk. Sokat tanulhatnak belőle a papnövendékek…
- A könyv olyan, mint András atya. Egyszerű halandónak is érthető, mégis nehéz felzárkózni a gondolataihoz…
- Ha ez a könyv sem mozgatja meg a magyar egyházat, a híveket és a vezetőket egyaránt, akkor nem tudom, minek kell történnie…
A sokféle, ellentmondásosnak tűnő véleménytől függetlenül karácsonyi vásárunkon „rekord” mennyiség fogyott el a kétségtelenül olcsó, de nagy érdeklődést vonzó kötetből.
