Alkotmányossági tűnődések

 2010.11.01. 17:50

 

Szegény Alkotmánybíróságunk két malomkő között őrlődik: egy rossz alkotmány szolgálata szerint kell igazságot szolgáltatnia, viszont ha – egyébként teljesen alkotmányos módon – szűkítik a döntési és ítélkezési lehetőségeit, akkor ez visszaüthet egy új, jó alkotmány megszületése után is. Egyetlen megoldás van számára: a jelenlegi rendszerrel szemben – hogy minél kevesebbszer kerüljön szembe saját lelkiismeretével –, most szűkíteni kell a jogkörét, az új alkotmányhoz viszont hozzá kell igazítani egy teljesebb, a nemzet érdekeit valóban védeni képes jogkört. Ilyen egyszerű (mármint az elmélet).

Viszont ennyi oktondi és képmutató ellenzéki politikust és firkászt még a világ nem pipált. Hogy „…a kormány … szűkíti… megnyirbálja… diktatúra… izé…”. Úgy is van, a KMP-től (közbülső becenevein MSZMP, MSZP… meg még majd ki tudja) megörökölt Alkotmány nevében, a szintén tőlük megörökölt és súlyos végkielégítésekkel bebiztosított zömében korrupt kádereknek jóléte a cél. Szóval a nyomorgó kisemberek adójából kifizetett milliárdokkal rövidítsék meg a kibontakozási lehetőségeket. Demagógia? Ó, hát persze, az viszont ugye nem az, hogy hamvas ártatlansággal védjük az Alkotmánybíróság jogkörét – teljesen függetlenül attól, hogy a választás milyen változást is akart?  

Valóban, a kisemberek tömegét nem érdekli ez az elavult alkotmány, csak a hatalmas pénzek megmentése annak a közvagyonnak, amelyet ő gürcölt össze.

 

 

süti beállítások módosítása