A vámosok, a nyilvános bűnösök főnökének kitüntetésével Jézus látszólag pártolja a bűnt, Zakeus megtérő szavai azonban inkább arra világítanak rá, hogy a Mester inkább védelmébe veszi a bűnöst, hogy megmentse.
Kérdezzük meg magunktól:
1. Vannak-e bűneim, bűnös szokásaim, amelyekbe már belenyugodtam?
2. Igyekszem-e gyakran keresni a gyónás, a személyes lelki vezetés lehetőségét, hogy ne magam legyen önmagam bírája, vezetője?
3. Keresem-e lelki életemben folyamatosan az előrelépés lehetőségét?
Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?
Isten életre hív, nem pusztulásra, és semmit sem gyűlöl abból, amit alkotott, halljuk az Ószövetségben, az apostol pedig tanítja, hogy a hívőnek feladata van itt a földön, melyet nem halogathatunk a világvége várására hivatkozva.
ÁLDOZÁS UTÁN
Az idő (...)
túl lassú azoknak, akik várnak,
túl gyors azoknak, akik félnek,
túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
túl rövid azoknak, akik örvendnek.
Ám azoknak, akik szeretnek,
az idő nem számít.
Uram, amíg az áldozásban szállást veszel nálam, ebben a szeretetteljes légkörben megáll az idő, aztán az összes többi idő
ezekbe a percekbe torkollik.
Ahogyan az utcán végigmegyek, ahogyan családtagjaimmal beszélgetünk hazafelé, az ebéd (vacsora) hangvétele, figyelmességei, a munkámban való béketűrés, alaposság, a pihenés, a csalódások, a megszokottságok, a sorban állások,
a gondokban való helytállás – mind-mind a neked készülő áldozat részei.
Minden ezekbe a pillanatokba torkollik vissza, kérlek, Jézusom, tisztítsd meg és fogadd el teljes önátadásomat. Ámen.
