Két komoly, megbízható, szolíd viselkedésű, felsőoktatási intézményben tanuló fiút keresünk kétszobás albérletünkbe Közösségi Házunkba. Budapest, Zugló, jó közlekedés mindenhova. A szállás a plébánián működő Teodor kollégium része.
Nagyböjt első vasárnapján, Szent Lukács evangéliumának híradásából megtanulhatjuk, hogy a sátán nem ismer lehetetlent, tapintatot, ha egyszer Jézust is megkísérti. A Mester azonban példát ad rá: nem az a dolgunk, hogy kivárjuk a kísértést, aztán ott hősködjünk, ha tudunk, hanem belátva a gyengeségeinket, keressük a lélek erőforrásait: például a böjtben, az önmegtagadásban.
Külön érdemes felfigyelnünk rá, hogy bibliai idézetekkel kísérti Jézust. A „Sola Scriptura”-elv, vagyis hogy hitünk forrásaként csak a Szentírás a mérvadó – itt bukik meg, az Írás kényünk-kedvünk szerint csűrhető-csavarható, ha nem társul hozzá a katolikus hit szerinti másik forrás: a Szenthagyomány – az Egyház élő tanítása. Ez a Szentlélek munkálkodása révén segít életre alkalmazni a Biblia sorait, méghozzá hitelesen, Isten akarata szerint. Ezért ad erőt a kísértések kivédése terén a hitünkben való állandó továbbfejlődés.
Ugyanakkor a böjt - engesztelés is. Ha meggyónjuk bűneinket, irgalmat nyerünk. A tömeggyilkos és a heves természete miatt veszekedő kisdiák – egyaránt. Ám össze sem mérhető kettejük bűne. Hol itt az igazság, ha egy őszinte gyónás után mindketten üdvözülnek? Nyilván ezért kell átmennünk a tisztítótűzön, a bűnök nyomainak, sebeinek szenvedéssel történő meggyógyítására. Ott fogjuk végképp és egyértelműen belátni, hogy egyetlen bűnt sem érte meg elkövetni, mert több bajt és szenvedést okoztunk magunknak, mint amennyi jó pillanatnyilag érezhető volt a bűnben. Ha viszont valaki ezt előre belátva részben már itt a földön el akarja kezdeni az engesztelést, másrészt ezzel nevelni is akarja magát a bűnök elkerülésére, akkor vállalja a böjtöt, az önmegtagadást, mi több, a vezeklést.
Hogyan? Az Egyház minimális, inkább csak figyelmet felkeltő önmegtagadásokat ír elő, ezeket mindenképpen meg kell tartani: Hamvazószerda, Nagypéntek, nagyböjti péntekek… Ahhoz azonban, hogy a Nagyböjtünk valóban negyven nap legyen, nekünk, magunknak kell egy minden napra szóló elhatározást tenni, vagy minden napra mást.
Néhány ötlet:
-Negyven napig nem nézek a TV-ben szórakoztató filmeket, vagy sportműsorokat, de minden nap olvasok legalább 10 oldal klasszikus irodalmat vagy hallgatok fél óra klasszikus zenét. Mindennek akkor van értelme, ha ez eddigi életem alapján szokatlannak számít.
-Naponként két önkéntes jócselekedetet megteszek a családban úgy, hogy nem várok érte elismerést, sőt még azt sem, hogy észrevegyék.
-Kedves vagyok olyan valakivel, akivel a legnehezebb, bár tudom, hogy neki jól esik.
-Észreveszek visszahúzódó embereket, tolakodás nélkül figyelmes vagyok velük.
-Többet imádkozom, komolyabban veszem a mindennapi lelkiismeret-vizsgálatot.
-Naponta 10 percet olvasom a Szentírást és 10 percet elmélkedem az elolvasott szövegről írásban(!).
-Kötelességeimben alaposabb vagyok úgy, hogy tudom, bizonyos dolgokat kifejezetten a felajánlás kedvéért teszek meg.
-Minden héten részt veszek legalább két hétköznapi szentmisén, a közbe eső napokon fontolgatom, amit a miséken hallottam.
-Kinézek valakit a templomban, akiért naponta kötött imával és saját szavaimmal is imádkozom.
-Papok éve van: lelki pártfogásba veszek egy papot, naponta felajánlok érte egy apró lemondást.
-Naponként elhatározom, hogy imádsággal és szóbeli buzdítással megpróbálok egy gyereket vagy fiatalt közelebb keresztséghez vagy hittanhoz vezetni.
Bőven adódnának még ötletek nagyböjti elhatározásokra, de senkit nem akarunk a bőség zavarába hajszolni.
Mit tennék, ha az általam vezetett templomban azt látnám, hogy egy hazafias szervezet mondjuk „ A legjobb fejőnő” – kitüntetést adományozza egy történetesen általam és az általam nagyra becsült szakemberek körében is köztudomásúan leggyengébb képességű fejőnőnek akkor, amikor tőlem csak zászlószentelésre kértek engedélyt?
Valószínűleg figyelmeztetném őket a tévedésükre, de ha jó kedvemben találnának, lehet, hogy hazafiasságukra való tekintettel beengedném őket közösségi házunkba a nyilvánosság teljes kizárásának feltételével.
Na és mit tennék, ha egy hazaárulót tüntetnének ki nemzeti ereklyénk nevében a templomunkban? Minden bizonnyal elhatárolódnék és tiltakoznék a nyilvánosság előtt, és az illető elvtelen csoportosulást az életben sem engedném be többé semmilyen rendezvényre az általam vezetett templomba. Ez nem politika, ez becsület és gyomor kérdése…
A tövishúzó szobortémának Berlinben is megtaláltuk az egyik (talán leismeretlenebb, de legősibb) változatát. Eredeti témája szerint emléket állít egy sportjátékban gyóztes fiúnak, aki utólag húzza ki a tövit a lábából.N
Nem biztos, hogy igazam van, de az embernek az az érzése támad, hogy nem is annyira a téma, mint inkább a kidolgozás finomsága, gyengédsége ihlette a többféle változatot, a Kr. előtti első században. a művészetben éppúgy, mint a mindennapi gondolat-cserében - olykor a megszólaltatás módja válik mondanivalóvá.
Elmondanám, hogy ez a vénember utoljára több, mint húsz éve járt Berlinben. Akkor sikerült (teljesen legálisan) átjutni a falon is, de a Brandenburgi kapun nyilván soha. Múltak az évek és mindig vágyódtam rá, hogy ez egyszer megtörténhessen, a héten sikerült, de a nagy pillanatban döbbenten láttam, hogy elkéstem, semmi megilletődöttséget nem tapasztaltam magamon kívül senkiben, a forgalom olyan mgától értetődően zajlott a kapu alatt, mintha mindig így lett volna. Nem szabad lekésnünk a nagy és még emelkedettséget sugalló korszakokról!
Az előző képről elárulom: Penyige ( a fiúk mögött a helységnévtábla) - Szatmár megye, az új könyvemben szerepel a kilenc kislány tragikus és igaz történetéből írt mese.
Csak félszegen jegyzem meg, hogy a kommunista párt tele van pénzzel, ezért jelentek meg az óriásplakátjaik országszerte jóval a kampány kezdete előtt. Köszönjük. Na nem az idegesítő és hazug szlogenjeiket, hanem azt a temérdek ellenszenves és rossz arcot, azokat a szélsőségesen egyszerű vigyorokat, malacpofikat és származtatási szemléltető ábrákat, amelyek lenéznek ránk az adógarasainkból kiragasztott plakátokról. Brrrrrrrrrr.
Aggódó iskolaigazgató juttatott el hozzám egy vonzó, ódon mesésfüzetekre emlékeztető kiadványt, melyet a Palánta Misszió adott ki. Gyerekeknek, afféle Dörmögő Dömötör-szerű folyóirat, tele bibliaismereti képregényekkel, mesékkel és fejtörőkkel, igazán profi szerkesztésben. A trükkös kiadók/misszionáriusok csak arról feledkeznek meg, hogy manapság minden gyanús, ami nem nevesíti önmagát.
A honlapon található kapcsolatok megjelölése alapján egy rövid, internetes böngészés elárulja, hogy a Metodista Gyülekezet, a Mahanaim imatermébe gyüjtögeti halacskáit, katolikus, református, evangélikus, izraelita és minden más felekezet gyermekeit. A füzet CD-t is ajánl, mindez a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg, és egyetlen szót sem ejt a mögötte bujkáló felekezetről. A módszer önmagáért beszél.
Rendkívüli irodalmi élmény volt ezt a könyvet megírni is, aztán a könyvbemutatókon találkozni is első olvasóival. Fehérgyarmaton a polgármester, Attila szűkebb hazájához való érezhető kötődéssel mutatta be, Pesten pedig Ókovács Szilveszter a tőle megszokott derűs, szellemes stílusban. Nem vagyok egy nagy szabadidő milliomos, de amíg még egyáltalán van a könyvből, szívesen megyek bemutatókra mindenfelé, mert fontosnak tartom - többek közt ezért írtam -, hogy ez a vidék, a kis Túr hazája ismertté váljon országszerte és sokan vágyódjanak rá, hogy felkeressék.
www.magyarkurir.hu/view.php- Így alakult - sokan ismernek és nem mindig adódik megfelelő nyilvánossági fórum, ahol elérhetnek. Itt volt az ideje egy saját, naplójegyzet (beszéljünk magyarul) oldalnak, amelyen spontán gondolatcserék lehetségesek.
- Bárhol járok a világban, ezt igyekszem frissíteni és figyelni az érdeklődők sorait. Senki ne haragudjon meg, de szűrni fogom a hozzászólásokat, mert nem viselném el egykönnyen, ha közönségesség, rágalmazás, vagy egyéb romboló próbálkozás kerülne az oladalamra, persze válaszolni is szeretnék mindarra, amire fontos, és érdemes.
- Örülnék, ha valamiféle közösséget is teremthetnék mindazok között, akik gyakran érdeklődnek írásaim, előadásaim, szervezéseim, esetleg hogylétem iránt.
- Nem ígérek itt mindenáron békés fórumot, mert az Evangéliumból sem a "szőnyeg alá söprés" megalkuvó békéjét örököltük, de az igazságosságon, hiten és szereteten alapuló békesség engem is megnyugvással tölt el.
- Nem elegyedem meddő vitákba, de szívesen folytatok termékeny és gondolkodó párbeszédet a más véleményen lévőkkel is.
- Hírt adok előadásaimról, könyveimről, cikkeimről, fontosabb programjainkról, meg mindenről, ami fontos.
Hökkentő:
Ez bizony napi tapasztalati tény. Sajnos ennél nagyobb összefüggésben is lehet látni, ahonnan már ... (2017.03.31. 12:17)A gyűlölet szó és a politikai képmutatás
Szem. Lélek. Értelem. Pajor András atya tanításai:
wolfgabriel: A gondolataim megértéséhez szükséges némi intelligencia is. Tényleg, kifelejtettem, h... (2015.07.26. 01:12)De ha egy nő liberális…
Szem. Lélek. Értelem. Pajor András atya tanításai:
@arrius: Nagyon igaz, ha így érzi, úgyhogy igyekszem... (2015.04.18. 13:20)A korrektség
Szem. Lélek. Értelem. Pajor András atya tanításai:
@szabóZ: A fenti kérdés - általában nem a vallásilag intellektuális körökből - el-el hangzik, kedv... (2012.01.30. 21:52)A szocialisták hívő tagozatáról