Visszatekintés

 2014.09.02. 20:54

10550197_776390749067331_2357125848835903738_o.jpg

A cikk a vasárnap, Kassai téren kiosztára kerülő Szentlélek Híradóban található.

A Szent István napi ünnepi szentmise után megszólítottak néhányan a templom előterében, hogy legalább a prédikáció vázlatát írjam le és tegyem közkinccsé. Nos, ehelyett néhány fő gondolatot próbálok feleleveníteni a beszédből:

A magyarság előtt a népvándorlások során jó néhány nép jutott el a Kárpát-medencéig, ahol aztán elenyésztek és eltűntek. A magyarság nemcsak megmaradt, hanem államot is alapított. Ennek titka, hogy éppoly küldetéstudattal érkeztünk erre a földre, ahogy az ószövetségi nép Kánaánba. Egyrészt a Bibliában az akkor ismert népek között megtaláltuk őseinket - Góg és Magóg leszármazottaiként tartottuk számon magunkat, másrészt a vándorlások során csaknem az összes világvallással kapcsolatba léptünk, és közülük választottuk ki a kereszténységet úgy, hogy ősmagyar vallásosságunk erre a hitre készítette elő a néplélek hitérzékét, ezt találtuk leginkább sajátunknak. Bizonyíték erre, hogy a honfoglalók közt már két bizánci szertartású felszentelt püspök is együtt vonult be erre a földre. Sőt, keleti keresztény volt Szent István királyunk édesanyja, Sarolt is, ezért mintegy prófétai tett volt Géza fejedelemtől és Szent Istvántól, hogy mégsem a keleti, hanem a római rítusú kereszténységet választották, hiszen fél évszázad múltán, 1054-ben, Bizáncban megtörtént a keleti egyházszakadás.

A nemzet fennmaradásának három alappillére van: az eszmei elköte-lezettség, a nyelv és a katonaság. Nekünk sem adatik más: a magyarság és hozzá tartozásunk küldetéstudata az élő kereszténység erkölcsi követelménye. A nyelv nem pusztán tisztaságában, de alkotásaiban is megőrzendő, a magyar családokban naponta legyen jelen a népmese, a vers és a népdal, valamint a magyar klasszikus irodalom. A katonaság pedig ma nem a fegyverek erejében, hanem a magyar nagycsaládokban nyilvánul meg, mindannyian érezzük felelősnek magunkat azért, hogy a fiatal szülők merjenek minél bőségesebb gyermekáldást vállalni és ehhez kapjanak megfelelő erkölcsi, lelki és megélhetési támogatást: anyagi feltételeket, közbiztonságot és gyermekeiknek világszínvonalú oktatást, képzést. Sajátos magyar sors, hogy mindig a "présben" a szorongatott, meg-szállt életkörülmények között születnek nagy vívmányok, eredmények, al-kotások. Európa nem hálás nekünk azért, hogy hányszor védtük meg kü-lönféle támadásoktól, sőt, egy újabb világégéstől is, néha mintha a hatal-masságok útjába is állnánk. Ebben az áldatlan időben ismét mindenkinek lelkesedése és hivatástudata legjavát kell felmutatnia.