Különbségek...

 2014.07.19. 00:15

Említettem már, hogy soha ennyi könyvbemutatóm nem volt még egyetlen könyvemmel sem, mint A nemzettudat erkölcsteológiájával. Egy alkalommal egy szélsőliberális (vagyis mai értelemben vett liberális) újságíró tette fel a végtelenül tapintatos kérdést: "Író úr, önök, papok meddig óhajtják még a túlvilági pokol-mennyország-tanítással zsarolni a szavaikat követő embereket úgy, hogy ezzel az égvilágon mindent, amint könyve mutatja, még a nemzettudatot is összefüggésbe hozzák? "

Igyekeztem visszafogni a mosolyomat a jó ismert komikus fanatizmus felett, és csak ennyit válaszoltam: "Szerkesztő úr, tudja, mi a különbség köztünk? Kérdezze meg a ránk hallgató embereket, hogy boldog és teljes életük van-e, ha engem kérdez, én igennel felelek, úgy, hogy maradéktalanul hiszek is mindabban, amit tanítok. Nos, ha Önnek lenne igaza, és a halállal a tudatunk, az énünk megsemmisül, akkor nekem már nem lesz alkalmam csalódni, viszont ha Ön téved, és igaz, amit az örök életről és ennek megítéléséről tanítunk, akkor Önt igen nagy meglepetés fogja érni, és nem garantálom, hogy kellemes meglepetés lesz".

Persze érdemben nem válaszolt, csak tovább ragozta, amit előzőleg elmondott, de ennek már nem volt ereje.

Nemzerk..jpg

süti beállítások módosítása