Tudati mozgásterápia

 2012.06.03. 23:15

Ismét írok a blogra, noha egészen más jellegű alkotómunkával voltam elfoglalva mostanában, de kiderült, hogy olvassák, hogy sokaknak hiányoznak a frissítések.

Bejött hozzám ma este, mise után egy – hm… mondjuk – fiatalember. Szerintem, pszichés alkatából ítélve - nőtlen. Úgyhogy nem is bántom, de amikor a modora civilizálatlanná vált, kitessékeltem. A prédikációban a magyarságtudatról szóló részt kifogásolta, és azzal érvelt, hogy rendkívül magas végzettséggel rendelkezik. Jó. Az igehirdetésben arról volt szó, hogy a Szentháromság titka – hiszen e hitigazság vasárnapját ünnepeltük – nemcsak egy tiszta és elvont szeretetfogalom alapján vonható be mindennapi életünkbe, hanem minden olyan nemes összetartó, közösségteremtő erő is ebből a kötelékből származik és erre épül a Szentlélek közreműködésével, mint amilyen például a nemzettudat. Délelőtt ugyanis Cserháti Ferenc püspök úr járt nálunk bérmálni, és igazán gondolatformáló, gyakorlati szempontokról számolt be a világon szerte élő magyarok püspöke az egyes közösségek gondozásával kapcsolatban.

         Az említett „fiatalember” kusza észjárással támadott, mint aki kész kategóriákkal érkezik a templomba, és ha nem azt hallja, ami az ő előre kitaposott ösvényein elfér, akkor feldúltan távozik, de előtte megpróbálja ráerőltetni szubjektivitását az igehirdetőre. Kisszerű magatartás, a jelzés azonban figyelemre méltó.

Egyik paptársam elmondta, hogy bénán született. Minden mozdulata tanult mozgásból ered, ő nem tudja, sosem érezte azt, ami másoknak a járásban vagy a valami után nyúlásban magától értetődő. Persze az ember mindig többet ért meg abból, hogy mit is rombol a neoliberalizmus, mennyi erőltetett rögeszmésséget tartalmaz a kozmopolitizmus, mekkora káoszt eredményez, ha önmagát a kultúrára hivatkozva próbálja igazolni, de ennek eredményeként is érdemes beletörődnünk, hogy lassanként közérthető fogalmakban kell újra tanítanunk mindent, ami az emberi természet szerint egyébként magától értetődő lenne. Lelkipásztorként pontosan tudom, hogy a nemzeti identitástudattól elszakadt, sőt azt ellenző keresztények hitélete elsekélyesedik (ha jól láttam, az illető fiatalember és még néhány barátja nem térdelt le a szentmise előtti imaórát lezáró szentségi áldás alatt, ami kétségtelenül apró, de sokat eláruló jel).

Felnő egy olyan nemzedék, amelynek – az őket érő ilyesféle hatások alapján – már el kell tudnunk magyarázni érthető, de kétségbevonhatatlan megvilágításokkal, hogy miért fontos számon tartani a magyarsághoz tartozást, sőt azt is, hogy miért bűn a lopás, a rágalmazás, vagy alapvető fogalmak cinikus megkérdőjelezése. Mindezek persze természetből fakadó, evangéliumi elvek, de a mellékelt példa szerint vannak, akik az érvek kusza sűrűjén keresztül vezetve el tudják bizonytalanítani az egyébként őszintén érdeklődő lelkeket. Óvjuk tőlük őket, legyünk felkészülve tiszta fogalmakkal, lassanként arról is, hogy miért helyes, ha az ember emberhez méltó stílust használ, miért helyes, ha a férfi férfi, a nő női szerep szerint él, miért fontos a család és mit jelez, ha valaki képtelen időben családot alapítani, és hogy lépkedni úgy érdemes, ha az ember az egyik lábát teszi a másik után. Na és akkor még Istenről, hitről, egyházról, közösségről és az élő hagyományok szellemet átörökítő erejéről nem is beszéltünk…