Aba-Novák Vilmos: Hősök kapuja (Szeged)

Visszaemlékszem egy becsületsértési perre, ahol alperesként, mondjuk ki: vádlottként voltam jelen, de magánvádas eljárásról lévén szó, illett volna vádnak is lennie, ám a felperesnek se ügyvédje, se vádja nem volt, csupán vádolt. Mivel is? Azzal, hogy szerinte lehetnék akár én is annak kimondója, amit kifogásol. A bírónő már élemedett korú asszony volt – most képzeljük el: szupernagyi elsőfokon, becsületsértési ügyekben…- nos az ilyeneknek találták ki a 62 év nyugdíjkorhatárt. A régi rendszerből örököltük, mindenáron el akart ítélni, kitaposni a belső szerveimet és tocsogni bennük, de nem volt vád, amivel megtehette volna. Végül már ő, maga kreált volna valamit, amikor kiderült, hogy törvénytelen jegyzőkönyv alapján vezeti az eljárást. Mindent értünk, akkor is, ha az EB értetlenkedik.

Már folyik ellenünk az eljárás, de még nincs jogszabályokra hivatkozó vád, pedig valószínűleg az is lesz, valami köd, valami nyakatekert „tulajdonképpen ez úgy értelmezendő…” - érv, a koncepciós ítélet előre készen áll: betonba kell taposni bennünket, mert ha ezt megússzuk, hirtelen Merkel, Sárközi, de még Barroso is felbátorodik, és ez súlyos hatalmi trendek összeomlásához vezethet.

         Ismét itt a „bűnös nemzet” - megbélyegzés, vád nélkül vádolva „ha kell, ha nem” – alapon. Akár Trianonban. Akkor ez most ugyanaz? Pepitában. Vasárnap elmondtam a híveimnek, hogy mi, magyarok általában a nyomás alatt, a présben válunk igazán alkotókká, a reformkortól az ’56-os börtönversekig, az elcsatolt magyarság irodalmi, művészeti kincsétől az Aczél alatti, üldözésben érlelt géniuszokig. Most nem a félelem és az elkeseredés, hanem az üldözöttek termékeny ideje van itt, mert a megmaradásunkat féltjük. Egyúttal a fejünk fölött – „ha van rajta sapka, azért…” – alapon vádaskodó Európai Bizottság arcába kell nevetnünk, leleplező optimizmussal, mint akik egy bomladozó dombon kukorékoló, fontoskodó testületnek a szellem erejével üzenik meg: milyen furcsa mutáns a hattyúdalt daloló kakas, míg mi, magyarok, szimfóniákat költünk. Úgyhogy meg ne ijedjen egyetlen jószándékú honfitársam sem! Három szót üzenek a tenyeretekbe írni emlékeztetőül: imádság, reménység, alkotás!