EZ A HÉT - 2015. április 19.

 2015.04.18. 13:51

ezah.jpg

„…Jeruzsálemtől kezdve minden népnek”

– így határozza meg Jézus az evangélium terjesztését az apostoloknak – feltámadása után Szent Lukács lejegyzésében. Miért fontos Jeruzsálem? A zsidóság miatt? Biztos miattuk is, hiszen ők pontosan tisztában lehetnek azzal, hogy Jézus sorsában milyen ószövetségi ígéretek teljesednek be. A zsidó hatóságok, a főtanács miatt? Miattuk is, szembesülniük kell a ténnyel, hogy rossz döntés volt nagy kenőpénzzel hazugságra bírni a sírt őrző római katonákat, mert a feltámadás örömhírének terjedése elsöpri a logikátlan híresztelést. És még? Nyilván, elsősorban maga, a város, a hely, az itt élő szemtanúk és az események fogható lenyomata miatt. Mindezek olyan nemzedékről nemzedékre öröklődő bizonyságokat és ereklyéket tárnak fel az Evangélium alátámasztására, amelyek jelentékenyen segítenek történelmivé, konkréttá tenni a hit alapját. Jézus erre is gondol, nem akarja megváltó életét elméletté, légből kapott legendává tenni. Ez azt jelentené, hogy a hitet relativizáló, valójában az igazság és önmaga mélységei elől menekülő ember általában hiányos műveltségű is? Ugye nem fontos erre nekem válaszolnom?

Merénylet

történt, akkor is, ha nem halálos kimenetelű, amint a Duna TV hírolvasóját leütötték. Részben, mert egy ilyen támadásnak kiszámíthatatlan a kimenetele, másrészt, mert ki gondol arra, hogy civilizált körülmények között, egy szembe jövő másik személy minden átmenet nélkül ütni, szúrni vagy lőni fog? Senki, ez az esemény a civilizáció fogalmán kívül esik, az elkövető tehát nem tartozik a civilizált emberi lény-kategóriába. Innen kiindulva nem is számon kérhető, mert felbomlott az ítélőképessége a társadalmi normák terén. Akkor ki a felelős? Persze, megfelelő büntetéssel őt is vissza kell zökkenteni, de az az indulathadjárat, ami a kormány ostromlása során a társadalom ellen folyik, ezen elképesztő eset kapcsán vétkessé tesz minden túlzó ellenzéki megnyilvánulást. Médiumokat, politikusokat, közembereket egyaránt.

Tapolca

annyi fejtegetésnek ad alapot, hogy szinte mindegy is, hogy ki nyert, ki vesztett, ki mennyivel… Tökéletesen megfigyelhető, hogy a fent említett, többnyire kaotikus állításokon alapuló indulatháború öngólt lőtt. Sáros az, akit sárral dobálnak, ezért válik visszataszítóvá. De sáros a keze annak is, aki dobál, mert annyira ízléstelen és szellemtelen, ezért tőle is sokan elfordulnak, persze rossz emlékeket is őrzünk róla. Viszi a sikert a röhögő harmadik, amelyik ráadásul igazi krízis-kérdéseket feszeget, könnyeden, intézkedési felelősség nélkül.

A nyilvánosság

erővonalai pedig egyre kiszámíthatatlanabbak. Különösen azért, mert kialakult egy réteg, amely szeretne ugyan jobbos maradni, de különféle gazdasági érdekeltségek folytán hivatalból kell támadnia – a sajátjait. Ez néha egészen ortopéd megnyilvánulásokat produkál. Hát ennyit az őszinteségről, a lelkiismeretről meg a sajtószabadságról.