Vallomás hitről, hazáról

 2011.06.27. 01:04

Szabad-e nekünk egyáltalán sikeresnek lennünk akár, ha kísérletező lépéseken keresztül is? Törvényszerű-e, hogy minden nemzetmentő próbálkozásnak már szárba szökkenésekor tövestől kell kitörnie, a hitetlenség epéjét fecskendezve a felültethető lelkekbe?

Megfontoltam Dsida Jenő szavait:

Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi "de".

(Psalmus Hungaricus)

Legyen így, de magyar-e, aki magyarul rombolja a magyar nyelvet és lelket, például azzal, hogy úgysincs kiút a veremből, hazug, aki ezzel hiteget, próbálkozik, adjuk át magunkat a történelem kegyetlen világkohójának?

Az uniós elnökség – mondják – sikeres volt, úgy legyen, de megszabadulnunk tőle nagyobb fellélegzés, mint a természeti csapások legyőzése. Végre foglalkozhatunk magunkkal. A nem-magyarok tapsolnak, az ellenségek hangoskodásán, de erőlködnek, hogy a jött-ment szektákat a magyar lélek teljes jogú részévé avassa egy nemzeti kormány. A hittan térnyerése fékezi a tömegmanipuláció, a fogyasztói rabszolgatartó társadalom esélyét. A cigánykérdés orvoslásának teljes egészében a magyarságra hárított feladata ismét kollektív bűnt zúdíthat a nyakunkba, a mérgező élelmiszerek megadóztatása pedig a gyógyszerkonszern gyilkos ellenszenvét és a Kárpát-medencei népességszabályozási terv lelassítását jelentheti, ejnye, mi ez a széllel szembeni lázadozás?

Ez, kedves Velem Érzők, a megmaradás egyetlen receptje, apró ellenállásainkat és kőről-kőre illesztésünket szívósan folytatni a mindennapokban. Itt tehát nincsen alku – aki bűnös, az is magyar, de aki nem magyar, az nem magyar, és – Dsida szavaival – itt sincsen semmi „de”.