7. vasárnap

 2011.02.20. 00:54

Az ellenség szeretetére, az üldözőkért való imádságra tanít bennünket Jézus a mai evangéliumban. A Mester ezzel látszólag kiszolgáltatottnak nevel minket, valójában azonban arra vezet rá, hogy legyünk úrrá a kicsinyes emberi ellenségeskedéseken. Kérdezzük meg magunktól:

1.      Keresztény vagy hazafias eszméimre hivatkozva nem fűtök-e magamban gyűlöletet a hitem vagy magyarságom ellenségeivel szemben?

2.      Belemegyek-e értelmetlen, indulatos vitákba, civódásokba?

3.      Hajlamos vagyok-e a magam igazának védelméért feladni a tényleges igazságosságot?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

 

Már az Ószövetségi törvény is arra tanít, hogy ne tápláljunk gyűlöletet a szívünkben, hogy benső tisztátlanságunk meg ne akadályozza az Istennel való kapcsolatot, hiszen az apostol tanítása szerint Isten temploma vagyunk.

„Azon igyekezzünk, hogy életünk jobb legyen, mint a tömegé, de ne legyen vele ellentétes, különben elijesztjük és elfordítjuk magunktól azokat, akiket meg akarunk jobbítani. Így azt is elérjük, hogy semmit sem akarnak utánozni bennünk, mivel félnek: mindent utánozniuk kellene.”

                                                                   Seneca

Uram, nem abból áll a hitem, hogy állandóan szembe akarok fordulni a tudatlanok csetlés-botlásával, hanem én magam is teszem a kötelességem, de hittel, áldozatként.

Én is hordozom a terheket, amiket másoknak is kell, de szeretetből, keresztként.

Én is tudok szívből örülni, de tisztán, a boldogság részeként.

Én is lehetek szerelmes, de egyedül a Te szeretet-forrásodból merítve.  

Én is lehetek törekvő, de másokat megelőzve is másokért.

Én is élvezhetem a természet ajándékait, de hálaadással és lelkem érdekei szerint.

Én is lehetek szomorú, de soha el nem utasítva a Szentlélek vigaszát.

Mindenben mutatkozhatom embernek, hiszen az vagyok, de folyton közelítve a Te emberi tökéletességedhez. Ámen.