Nagyboldogasszony - augusztus 15.

 2010.08.14. 23:47

MISE BEVEZETŐ

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Uram, Szűzanyánk legnagyobb ünnepén, az Ő mennyei születésnapját gyűltünk össze megülni. Sok nyári élmény közt néha a kelleténél jobban köt magához bennünket a földi élet, aztán észrevesszük, hogy minden kaland elmúlik, múlik maga az élet is, és nehezebb elviselni, ha reménytelenebbek vagyunk. Azzal viszont valamennyiünket megerősítesz, hogy ünneppé teszed számunkra a mennyország bensőségességét, hiszen már ott vár ránk égi édesanyánk – megdicsőülve. Add, hogy áthassa lelkünket ez az öröm, és minden igaz földi szépség a mennyei élet vágyára irányítsa figyelmünket. Ámen.

Égi édesanyánk legnagyobb ünnepét üljük, Máriát Nagyboldogasszonyként köszöntjük a mai napon. XII. Pius pápa 1950-ben "ex cathedra", tehát a tévedhetetlenség erejével hirdette ki a mennybevétel dogmáját: "...Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe".

Kérdezzük meg magunktól:

  1. Mária-tiszteletem teljes-e, imaéletemben, zarándoklataimban, olvasmányaimban?
  2. Mindennapos imám-e a rózsafüzér, egyáltalán tudom-e imádkozni, vagy még hátra van ennek megtanulása?
  3. Tudatosan készülök-e a feltámadott életre, eszerint vizsgálom-e meg naponta lelkiismeretemet?

Mivel bántottam meg Istent az elmúlt héten?

 

 

OLVASMÁNY ELŐTT

Mária szerepe a jó és a gonoszság elleni harcban válik igazán nyilvánvalóvá: az ő legfőbb hűsége a félelem nélküli, Istenre hagyatkozó hűség. 

SZENTLECKE ELŐTT:

Mária mennybevétele – az ő feltámadása. Ő részesült először Krisztus beteljesedett sorsában. Ez mindnyájunknak erőt ad a feltámadásra való készületben.

ÁLDOZÁS UTÁN:

Ami Mária példájából átszűrődik a mi korunkba: a tisztaság, sőt, maga a tisztaság igazi titka – az engedelmesség. Mindez néha képtelen helyzetekre is igaz, amikor a természetfeletti gondolkodás felülmúlja a természet szerinti okoskodást. Mária élete egyetlen igazságon nyugszik: ha Isten a végtelen jóság, akkor nem tudhatunk nála jobb megoldásokat kigondolni, akkor sem, ha szenvedéssel jár, képtelenségnek tűnik, amit kíván tőlünk.

 

Istenem, ma még nem láthatom be minden iránymutatásod értelmét, de hiszem, hogy egyszer boldog leszek minden nehéz, de Téged követő döntésem miatt.

Ehhez a hithez kaptam erőt az áldozásban. Ehhez kaptam példát Szűzanyád ünnepében.

Ezt a példát és lelkesedést akarom továbbadni a rámbízottaknak, segíts Uram, hogy sikerüljön. Ámen.