Engem valószínűleg nem fújoltak volna, az a nagy embereknek jár, mégsem gondoltam, hogy jelen kell lennem. Részben azért, mert egy végrendelet jobb, ha oszt és nem foszt, ha utoljára invitálást és nem kitiltást tartalmaz, ha összebékítést és nem szikráztató ellentéteket szít.
     Egy haldokló arról végrendelkezhet, amivel életében rendelkezett. Birtokában volt a jog, hogy elfogadjon, vagy visszautasítson tisztségeket, de ha bármelyiket elfogadta, akkor azzal együtt jár a végtisztesség megadásának bizonyos módja is, ha ezzel halála előtt mégis szembefordul, akkor kiszámíthatatlan előjelet kap a végtisztesség szándéka. Így aztán egy ravatal, egy nyitott sír körül nyílt gyűlölködés, egymás méltánytalan címkézése, fújolások és füttyögések, politikai viták és polgárháborús indulatok, szélmalomharc-szónoklatok és a mindennek kiszolgáltatott gyászoló hozzátartozók keserűsége is várható.
     Nem voltam ott a temetésen, de csodálom a kitiltás ellenére a szerény végtisztesség megadásáért megjelenőket, akik szembefordultak a feszültséggel és a számukra méltatlan szituációk veszélyével, egyszerűen azért, mert úgy akartak emlékezni, mint akik egy halott ellenérzéseit nem viszonozzák, sőt, az élőkét sem, a maguk értékrendje szerint, a közemberek sorában hajtottak fejet a halálban való kiengesztelődés eszméje előtt.
     Én magam is szívesebben engesztelek, mint hogy bíráljam a jelenséget, de számomra idegenek maradnak mind a kitiltó végkívánságok, mind az élők halál körüli mesterséges örvénykeltései, ezért nem voltam ott.