A liberálisok tagadják a liberalizmust. Nem elvi, gyakorlati szinten, hiszen az igazi szabadelvűség a lelkiismeret szabadságát vallja, amihez fegyelemre, elvekre és azok megalapozottságára van szükség. A sajátos lélektani folyamat elkezdődik egy neveletlen gyerekkel, folytatódik egy szertelen kamasszal, majd ebből alakul ki egy polgárpukkasztó fiatal, aki ha mindezekből kiöregszik, hirtelen liberálissá válik. Rendben. Mindez a férfiaknak sem áll jól, de valahogy tőlük az alkoholizmust is megértőbben fogadjuk.
A nőkben azonban van valami megfogalmazatlan vonzás, amely könnyen elvész még a rendkívül csábító küllem ellenére is. Ez pedig nem más, mint a női méltóság. Ettől esik jól az erősebb nemnek az udvarlás, a tiszteletteljes közeledés varázsa. A részeges, feslett és liberális nő elveszíti ezt a méltóságot, ezért nem csodálkozhatunk, ha egy eszmeiségében szétesett és lenullázódott férfi támaszt talál ugyan egy így is mellé álló nőben, de az bármily tetszetős külsejű is, csupán vegetatív vonzást jelent, a női minőség – értékét veszti benne. Asszonyként azért, mert nem vallja feltétlenül a hűséget, anyaként pedig azért, mert gyermekét alapvetően kiszolgáltatja a nevelési, felfogásbeli divatoknak, ápolónőként, mert számára az ember csak jól szervezett anyag, pedagógusként azért, mert tagadja az alapvető nevelési elveket, ezáltal változó és zavaros fogalmai vannak a már kisgyermekben is egészében jelenlévő emberi méltóságról. De hogyan is fejlődhet egy nő liberálissá? Mert férfiak esetében értjük az előbb említett folyamatot. Azt hiszem a megoldást az első gyerekkori önbizalom-vesztés jelenti, amikor lekicsinylően ezt hallja magáról: „csak egy lány”. Aki ilyenkor már egészen kisgyermekként is nem büszke továbbra is a női mivoltára, az naiv csalódottságában valami könnyed önigazolást keres. Nagyjából így alakulnak ki a liberális nők.